Interjú közben rángatták el és dobták ki a Guardian újságíróját a CPAC Hungary-ről
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”
„Végre megpihenhet” – Apáti Bence páros lábbal szállt bele az elhunyt Vágó Istvánba
Miközben a gazdái éppen Ferenc pápa előtt csúsznak-másznak, Apáti Bence fideszes balettozó-publicista nem…
Mire készülnek? Módosítaná a Btk.-t a Fidesz, hogy bátrabban lehessen gyalázkodni, rágalmazni a médiában
Azt szeretnék, hogy a rágalmazó, becsületsértő médiamunkásokat büntetőjogilag ne lehessen felelősségre vonni.
Eljárás indult Bencsik András melegek kivégzésének örvendő dumája miatt
A Békemenet egyik főszervezője a Hír TV-n ünnepelte, hogy Ugandában akár ki is végezhetik a „bubukat”.
Kötelező akciózásokkal szívatja a kormány a kereskedelmi láncokat, hátha lejjebb megy az infláció
Újabb zseniális ötlet az uniós átlag háromszorosánál is magasabb magyar infláció megfékezésére.
Kovács István „Koko” halálhírét terjesztik a Fidesz megyei lapjai
„Elhunyt Kovács István »Koko« – összeomlott Bunyós Pityu” – írják a kormánypárti sajtófertő…
Rétvári Bence 800 ezer forintos pedagógusfizetést szeretne, csak hát Gyurcsány nem engedi
Ilyen ellenzéki, brüsszeli túlerővel szemben egyszerűen tehetetlen a kormány!
Hollik István 11-szer ismételte el mai közleményében, hogy dollár, és 5-ször, hogy gurul
Ezzel valószínűleg új rekord született a „guruló dollárok” témájú kormányzati papagájkodásban.
Orbán Viktor úgy tudja, a baloldal továbbra is háborúpárti
Hétfőn mondjuk még ő indított hadjáratot Európa ellen, de hol van az már.
ÁSZ: Akkora támadás érte a szuverenitást és a demokráciát a legutóbbi választáson, hogy amiatt még a kampányfinanszírozási jelentés sem készíthető el időben
Meg van lőve az ellenzék vegzálására tartott szervezet Márki-Zayék külföldi pénzei miatt.
Nagy Feró: az európai, amerikai világrend ellen kell lázadni, nem a rendszer ellen, amit a nép megszavazott
Elmagyarázta a bácsi, milyen a jó lázadás.
Kösd fel a gatyád, Európa: megnyitotta brüsszeli képviseleti irodáját a közmédia
„A közmédia a hitelesség, a tényszerűség bázisa a magyar hírpiacon.”
Transznemű „gyönyörű színésznő” dekoltázsát ünnepelte az Origo, aztán mikor kiderült, átírták „LMBTQ-aktivistára”
Félrement a konzervatív recskáztatás.
Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia, „amely függetlenül és befolyásmentesen dolgozik úgy, hogy arról példát vehet bárki más”
„Büszkén mondhatom, hogy a legszabadabb médium a közmédia a mai napig.”
Orbán úgy tudja, soha ilyen közel nem voltunk még a világháborúhoz
Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen – mondta Orbán…
Matolcsy ismét a kormánnyal szájal: „már 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat”
Mégsem „az elhibázott brüsszeli szankciók” az oka mindennek?
Zseniális profizmus, ahogy a kormánysajtó éppen agyonrúgja a pedagógusokat
Tüntetgetünk, tüntetgetünk? De hát önök pedofilok!
Élőnek hazudta a fideszes lap az évek óta halott művészt, majd úgy korrigálták, hogy „olyan, mintha ma is köztünk élne”, végül törölték a cikket
Elismerni, hogy hibáztak, az nyilván túl egyenes lett volna.
Folytatódik a nyugdíjasok agymosása: hamarosan mindenki küldeményt kap a kormánytól
Egy külön magazinban is elolvashatják, hogy a baloldal tizennégy évvel ezelőtt elvette a 13. havi nyugdíjat.
Megszűnik a 888.hu szennyblog, beleöntik a maradékát az Origóba
Megszűnik a Fidesz egyik szennyblogja, a 888.hu, amit a kormánypártiak a 444.hu sikerére válaszul indítottak…
Hazudott a szutyoksajtó: Donáth Anna jogerősen pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen is
4 millió forint kártérítést kell fizetniük.
Orbán Viktor ismét levélben puncsol a nyugdíjasoknak
Tájékoztatja őket arról, hogy kapnak nyugdíjat.
A Fidesz válasza a 25,7 százalékos inflációs adatra: dollárbaloldal, Brüsszel!
„Az a dollárbaloldal beszél inflációról, amely idegen hatalmak pénzéért cserébe ész nélkül támogat minden…
Az NMHH bejelentette, hogy a magyarországi médiapiac vitathatatlanul sokszínű
És minőségi is: Ausztriában pl. Conchita Wurst van, miközben nálunk Virtuózok tehetségkutató!
A kormánymédia szerint „öldöklő verseny” folyik a környezetszennyező akkugyárért, amit a debreceniek elutasítanak
A propaganda máris nekiállt megdolgozni a „mafla embereket”, akik a környezetükért aggódnak, ahelyett, hogy éljeneznék Orbán összeszerelő-ország álmát.
Orbán Balázs: Aki uralja az ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását
A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak…
Hollik megszülte a „nemzeti konzultáció” eredményét: a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül
Sikeres volt a felmérés, ezúttal is pontosan ugyanaz jött ki az embereknek, mint a kormánynak.
A 13. éve uralkodó Fidesz szerint a „dollárbaloldal” miatt magas az infláció
A magas inflációt és az áremelkedéseket azok a káros szankciók okozzák, amelyeket Brüsszel erőltet és a…
Orbán Viktor 12 év riogatás után a rádiójában is bemondta: beléptünk a veszélyek korába
Idén is folytatódik a magányos rádiós hazudozás.