Orbán elkezdte ízlelgetni a „királyság” szót és még tíz évet kért Magyarország felvirágoztatására

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a Tranzit politikai fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 25-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kétharmad továbbra is áll, mint a cövek, és a végét se látni – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Tranzit fesztiválon Tihanyban, ahol ezúttal is elhangzott, hogy Magyarország gazdag és erős ország lesz (majd, valamikor, egyszer).

A beszélgetés elején a műsorvezető felidézte, hogy Orbán Viktor 2012-ben volt utoljára a Tranziton, ahol úgy fogalmazott – hasonló gazdasági körülmények között –, hogy a „kétharmad áll, mint a cövek”.

„Hát az még csak hagyján, hogy azóta egyfolytában áll. Ami igazán fontos, hogy innen még a végét se látni” – válaszolt arra a kérdésre Orbán, hogy ez még mindig így van-e.

A „nagy megvédő”, „kanyarban előzünk” gazdasági látnok beszélt arról is, hogy

„megvan a terv arra, hogy Magyarország gazdag, erős és tiszteletreméltó legyen”.

Sőt, a terv már 2010-ben is megvolt, az ország pedig ebbe az irányba is halad. A terv továbbra is működik, de kell hozzá még tíz év – szédített Orbán Viktor, aki az EU legmagasabb inflációját hozta össze, és a kormányzása alatt Magyarország a második legrosszabb életszínvonalú ország lett az Unióban. (Mi lenne, ha nem működnek a terv.)

A miniszterelnök a magyarok erősségének nevezte a sajátos kultúrát, az identitást, a nyelvet (vagyis mindent, ami elszigeteltté, befelé fordulóvá, kiszolgáltatottá tett eddig is bennünket).

Kijelentette azt is: számára a politika a közös cselekvés képessége. Ha pedig ez a nemzet adottságaival párosul,

„akkor királyság van, akkor mindent helyrehozunk, amit elrontottak előttünk”

– elmélkedett még, amiből az tűnik ki, hogy egyrészt kezdi ízlelgetni a „királyság” szót, másrészt tizenhárom évnyi kormányzás után sem tekinti magát felelősnek az ország helyzetéért: a baj, a rossz, az még mindig valahonnan korábbról eredezik.

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk