Ifj. Lomnici szerint alkotmányt sértene a Horn sétány, Wittner Mária kiakadt
Közterület neveznek el Budapesten a kilenc éve elhunyt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről, derült ki…
Meghalt az óvodabuszban felejtett négyéves kislány
Közel nyolc órán át volt a buszban a tűző napon, már nem volt eszméleténél, amikor megtalálták.
DK: Megszorítást hozott az új Orbán-kormány; Fidesz: Gyurcsány alatt még drágább lenne a benzin
Sőt, ha Gyurcsány öreganyjának kereke lett volna…
Orbán Viktor csütörtök délután bejelentette, hogy nekiállt dolgozni
„A munka folytatódik” – tájékoztatott Facebook-oldalán a nemzet influenszere nem különösebb meglepetést…
Szijjártó: őrült ötletnek tartjuk a brüsszeli elképzelést
Úgy tudja, a kormánya elutasít „minden olyan adóváltozást, amely az embereknek jelentene újabb terhet”.
Nézőpont: tízből hét magyar üdvözli az extraprofit-különadó kivetését
A magyar választók 70 százaléka egyetért az extraprofit-különadó kivetésével, mindössze 23 százalékuk…
Lemondott Jakab Péter a Jobbik elnöki posztjáról
Frakcióvezetőként folytatja, az elnökségnek „további jó munkát” kívánt.
KSH: 41 százalékal drágult a margarin, 37 százalékkal a kenyér egy év alatt
Immár két számjegyű lett az infláció Magyarországon.
Kétnapos ülést kezd a parlament, felszólal az ukrán nemzetiségi szószóló is
Kétnapos ülésbe kezd kedden a parlament, napirend előtt felszólal az ukrán nemzetiségi szószóló. A 13 órakor…
Kihelyezett kormányülés Sopronban: Megvédjük a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést, elvesszük az extraprofitot
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol…
Nem tudni, kik kerestek 2,8 milliárd forintot a túlárazott, gagyi lélegeztetőgépeken
A cég már meg is szűnt, a DK szerint „nyilvánvaló, hogy csak a lopásra kellett a Fidesz-közeli vállalkozás”.
Orbán halálában reménykedett az osztrák állami média vezetője, a külügy berendeli a nagykövetet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium berendeli Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik…
Meghalt Falus Ferenc
Csütörtökre virradóra 71 éves korában elhunyt Falus Ferenc volt országos tisztiorvos – írja a Telex fia, Falus…
Szegény Orbán Viktornak továbbra sincs egy fillér megtakarítása sem
Ismét üresen ásítozik Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának nagy része: a kormányfő bevallása szerint ugyanis…
DK: a szülők körében kell pénzt gyűjteni szappanra a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban
Az oktatás is előre megy, nem hátra.
Szentmisét tartottak Orbán Viktorért, Isten ajándékáért
Egészen szürreális videót készített a Telex arról a szentmiséről, melyet kedden tartottak a Budapest-Belvárosi…
Fura videó került elő Mészáros Lőrincről, feladja a leckét a nyelvészeknek és Bödőcs Tibornak is
„Ez sajnos nem egy Bödőcs paródia, hanem valóban egy egyszerű gondolatvilágú gázszerelő beszél…
Kezdődik! – Müller Cecília: Magyarországon is megjelent a majomhimlő
Egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget.
Novák Katalin aláírta az ország fegyveres védelmének tervét
Aláírta Magyarország fegyveres védelmének tervét Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Honvédelmi…
Orbán: „Az apa férfi, az anya nő, a benzin marad 480”
„Győzelmi jelentés Brüsszelből” címmel posztolt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke újabb egybites…
Novák Katalin aláírta a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvényt
Nem hatotta meg a nemrég még Fidesz-fülbevalós Novák Katalin köztársasági elnököt a Pedagógusok Demokratikus…
Lopják a magyar rendszámokat, hamisítják a forgalmit a hatósági áras tankolás miatt
„Mosonmagyaróváron és környékén körülbelül 30 magyar rendszámot loptak el és szlovák oldalakon már…
Orbán: a családok nyugodtan aludhatnak, sikerült visszaverni az Európai Bizottság javaslatát
Hungarian streetfighter megvédte a rezsicsökkentést.
MSZP: Fizessenek különadót a fideszes milliárdosok is!
A párt megadóztatná az Orbán Viktor környezetében eszetlenül gazdagodó oligarchákat is.
Orbán Viktor a BL-döntő után Brüsszel felé veszi az irányt
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) meghívására Párizsban jelen…
Gelencsér Ferenc a Momentum új elnöke
A Momentum küldöttgyűlése Gelencsér Ferencet választotta vasárnap a párt új elnökének. Az ellenzéki párt…
Újból riasztották a Gripeneket
Riasztást kaptak a Gripenek, miután szombaton kora este egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép…
Letépte a templom csúcsát a szél Csokonyavisontán, komoly vihar volt az éjjel Somogyban
Fákat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük templomot is megrongált az erős széllel…
Nacsa Lőrinc nagyon begurult: nem fogják hagyni, hogy Gyurcsány Ferenc terve megvalósuljon!
Nem szólt neki senki, hogy nem Gyurcsány nyerte a választást.
Kocsis Máté, miután a pártja egy kisebb állam költségvetését elverte „Mini Feri” plakátokra: a pártoknak is hozzá kell járulniuk a rezsivédelmi alaphoz
A pártoknak is hozzá kell járulniuk a rezsivédelmi alaphoz – cinikuskodott a legjobban kitömött párt, a Fidesz…
Kiosztotta a tűzoltó és pedagógus szakszervezet a szabad nyarat, adrenalinlöketet emlegető Parragh Lászlót
„Ezek után mindenki megértené, ha Parragh László úr sűrű bocsánatkérések közepette visszavonulna a…
Barlangot találtak Budapesten, a II. kerületben
Barlangot találtak a főváros II. kerületében, az Alsó Törökvész úton – közölte a kerület polgármestere…






























