Szijjártó Péter úgy tudja, Magyarországé a legszuverénebb külpolitika Európában

Nem röhögte el magát.

szijjarto-lavrov
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megjutalmazza Szijjártó Péter magyarországi barátját. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A magyar kormány bír a legnagyobb legitimációval Európában, és ennek nyomán hazánk a kontinens legszuverénebb külpolitikáját tudja végrehajtani, amelynek középpontjában kizárólag a nemzeti érdek áll – kábította magát az orosz barátságrenddel kitüntetett Szijjártó Péter külügyminiszter, aki gyakorlatilag Putyin „trójai falovaként” működik a nyugati világban, az országában pedig a török elnök testőrei bármikor összevernek magyar állampolgárokat, amihez egy szava sincs (annyira „szuverén”).

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Tranzit fesztiválon mondott beszédében arról magyarázott, hogy „a mostani rendkívül magas és erőteljes hullámok közepette világosan le kell szögezni, hogy a magyar külpolitika célja nem lehet más, mint a magyar érdekek érvényesítése”.

Hogy mi a „magyar érdek” abban, hogy hazánk az ázsiai cégek veszélyes akkumulátorgyár-lerakatává válik – olcsó távol-keleti munkaerővel, a magyar bérek letörésével – hogy a német multik évtizedek óta csak a haszon kiszivattyúzására és a magyar dolgozók kizsigerelésére hozzák ide az autógyáraikat, hogy Európában és a világban folyamatosan elszigetelődünk a ruszki párti, nyugatellenes politikánkkal, az nem derült ki, mindenesetre Szijjártó álíltja,

„mi vagyunk az egyetlenek Európában, akik a legnagyobb legitimációból fakadóan, a legszuverénebb külpolitikát tudjuk végrehajtani, amelynek középpontjában kizárólag a saját nemzeti érdek áll”.

A miniszter „világszinten is egyedülállóan sikeresnek” nevezte a nemzetközi trendekkel szembemenő magyar külpolitikai stratégiát, s ezzel összefüggésben üdvözölte, hogy Magyarország ki tudott maradni a szomszédban zajló háborúból.

Szijjártó tombol, már reggel 6-kor a plafonon volt

Szijjártó hadat üzent Ukrajnának

Szijjártó megsértődött Magyar Péter állításán, feljelentést tesz

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

Orbán bejelentette: katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére