A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a Szőlő utcai intézet volt igazgatójának érdekében; az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozza.
Közben Dobrev Klára DK-elnök interjút készített az igazgató egyik áldozatával, és kiderült:
a fiú intézetisként még kiskorú volt a hónapokon át tartó nemi erőszaktevések idején, vagyis megdőlt az a korábbi fideszes hazugság, miszerint „nem volt kiskorú áldozata” a Szőlő utcai gyermekbántalmazásos ügynek.
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtöki közlemény alapján a nyomozó ügyészség az elmúlt napokban több helyszínen eljárási cselekményeket – köztük kutatást és lefoglalást – végzett, s ezen túl megalapozott gyanút közölt az ügy újabb feltételezett elkövetőjével, így az eljárásban eddig három ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg.
Bútorokat tüntetett el a nő
Az intézetben ügyintézőként dolgozó nő évek óta bizalmi kapcsolatban állt a vezetővel, ezért tisztában volt azzal, hogy a nyomozó hatóság őrizetbe vette az igazgatót, így tudott arról is, hogy nyomok rögzítése, valamint bizonyítékok felkutatása és lefoglalása zajlik.
A gyanú szerint a gyanúsított a nyomozás elrendelését követően, az intézmény korábbi igazgatója által használt irodából bútorokat szállított el ismeretlen helyre azért, hogy szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat, nyomokat tüntessen el.
Amikor a gyanúsított tudomást szerzett arról, hogy újabb szemle folyik, meg akarta akadályozni, hogy a hivatalos személyek bejussanak az igazgatói iroda mögött lévő fürdőszobás lakószobába.
A gyanú szerint emellett további bizonyítékot akart kijuttatni az épületből, valamint arra kérte a kollégáit, hogy a korábban elvitt bútorok elszállítását hallgassák el az ügyészek elől.
A helyiségben és az elvinni akart bútoron később számos nyomot rögzítettek a helyszínelők – tették hozzá.
A rendelkezésre álló adatok szerint a nő bizonyítékok eltüntetésével a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására törekedett, amely magatartás emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntette megalapozott gyanújának megállapításra alkalmas.
Mivel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást és szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, a nyomozó ügyészség indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a lakásában végrehajtott bűnügyi felügyeletét négy hónapra azzal, hogy nem tarthat kapcsolatot a javítóintézet dolgozóival – írták.
Már három gyanúsítottja van az ügynek
Emlékeztettek, hogy az ügynek eddig két gyanúsítottja volt, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg.
Felhívták a figyelmet, hogy az ügyben a nyomozás fejleményeiről a Központi Nyomozó Főügyészség továbbra is kizárólag sajtóközlemények útján tájékoztatja a nyilvánosságot, minden más a sajtóban megjelenő, ismeretlen forrásra hivatkozó tájékoztatás nem tekinthető hiteles információnak.






