Fidesz
522 cikk
Kiderült, mennyi szavazót veszített a Fidesz a kegyelmi botrány miatt
Sokkolta a Fidesz táborát az elnöki kegyelem és a pedofilbotrány – nyilatkozta a Népszavának Pulai András, a Publicus Intézet vezetője. A Publicus egy…
Magyar Péter is kommentálta Deutsch Tamás EP-listavezetőségét
Csütörtökön derült ki, hogy a fideszes pedofilbotrány által elsodort Varga Judit helyére a kormánypártok Deutsch Tamást javasolják európai parlamenti…
Megvan, kiből csinál új köztársasági elnököt a Fidesz-KDNP
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője…
Összeverte egymást két fideszes politikus, kórházba kerültek
Minden pofon jó helyre ment.
Új Győzikét kapott a Fidesz: a tegnap még nem politizáló Curtis ma már ott vigyorgott Orbán évértékelőjén
Szombat délután megvolt Orbán Viktor idei évértékelője, s minthogy semmi újdonság nem hangzott el, térjünk rá inkább az országunk (gerinc)állapotáról sokkal…
Megrongálták a Fidesz-KDNP józsefvárosi pártirodáját
Valaki újabb nemzeti konzultációt indított.
Felszólították a „folyamatosan Fidesz-panelekkel kommunikáló” LMP-t, hogy valljon színt
Közeleg a választás, újra felzörög az ellenzéki roncsderbi.
Gyurcsány Ferenc már az Indexen bábozza a demokráciát
„Polgári Magyarország, szociáldemokrata politika” címmel terjedelmes szóhalmazt jelentetett meg a kormánypárti Index Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől. A legnagyobb…
Fidesz: külföldiek csak törvényes keretek között vehetik el a magyarok munkáját
Elmagyarázták.
Mi történt? Addig szájalt Novák Katalinnal, míg végül bejelentette visszavonulását Lázár János
Nem indul egyéni képviselőként 2026-ban, de marad politikus.
Tagadja az LMP, hogy a Fidesszel közösen indítanának főpolgármester-jelöltet
Tarlós István bukott fideszes főpolgármester néhány nappal ezelőtt a Hír TV-ben beszélt arról, hogy hallott olyan pletykákat, miszerint közös jelöltje lesz egy…
Sikkasztás miatt börtönbe kerül egy volt fideszes polgármester
Csodák márpedig vannak.
A Fidesz szerint már egy éve „megemelkedhetett volna” a tanárok bére, ha nem a baloldal kormá… öö… szóval a baloldal miatt!
Ha a baloldalon múlna, még mindig nem emelkedne a tanárok bére – vázolta fel a Fidesz egy múltból eredeztetett, jelenben elképzelt be nem következő feltételes…
Kiakadt a DK a Fidesszel összejátszó miskolci álellenzéki polgármesterre
A Demokratikus Koalíció felszólítja Veres Pál miskolci polgármestert, hogy fejezze be a Fidesszel való együttműködést, a kormány kiszolgálását és a miskolciak…
Kósa Lajos azt mondta Karsai Dánielnek, hogy támogatja az eutanáziáról szóló népszavazási kezdeményezést
„Érdekes és jó beszélgetést” folytatott a méltó halálhoz való jogért küzdő, gyógyíthatatlan és halálos kimenetelű ALS-sel küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász…
Fidesz: Gyurcsányék háborúba sodornák az országot, elajándékoznák fegyvereinket!
„A dollárbaloldal nem érzi a veszélyt.”
Kvíz: Ki mondta? Orbán Viktor vagy egy gyakorló elmebeteg?
„A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a…
„Faszagyerek, igazi államférfi” – ezek Orbán Viktor legjobb tulajdonságai a fideszesek szerint
Egyedüli indulóként, 1190 szavazattal újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán, Budapesten. Az MTI…
Kubatov Gábor: kétszáznégy nap múlva véget lehet vetni a „rémálomnak”
Budapesten minden a káosz felé tart, de már csak kétszáznégy nap van, hogy „véget tudjunk vetni ennek a rémálomnak” – hergelődött Kubatov Gábor, a Fidesz…
Hála a vidéknek, ismét emelkedőben a Fidesz támogatottsága
Hosszabb csökkenés után megállt, sőt, enyhe növekedésbe fordult a Fidesz támogatottsága – ismerette a Telex a Závecz Research friss közvélemény-kutatását. A…
Szombaton döntenek Orbán Viktor sorsáról, nem kevés a tét
Szombaton tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről, vagyis nem kevesebb dől…
Rogán Antal: „A Fidesznek nincsen médiája”
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számolt be kedden Rogán Antal többek között a digitális ügyintézés és a turizmus témaköre mellett arról, hogy…
Fidesz: Gyurcsányék cserben hagyták a nyugdíjasokat
Az a DK beszél a nyugdíjasok védelméről, amely elvett tőlük egyhavi nyugdíjat és az egekbe emelte a rezsi árát – reagált a tizenharmadik éve teljhatalommal…
Fidesz: megszorításokkal riogat a Gyurcsány-párt!
Az a Gyurcsány-párt riogat megszorításokkal, akik kormányzásuk alatt a tönk szélére juttatták a magyar vállalkozókat – reagált a Fidesz Varju László (DK)…
Soltész Miklós: humor, kedvesség, mosoly nélkül a keresztény ember nem keresztény
A szeretet, szigor, humor hármassága jellemzi a magyar keresztény oktatást – találta mondani az MTI híre szerint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és…
Meghalt Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője
Meghalt Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. A politikus 87 éves korában otthonában,…
Leszavazták a fideszesek, nem lesz tájékoztatás a kórházak higiéniai állapotáról
„Pintér Sándor belügyminiszter és a fideszes képviselők gyáván megfutamodtak az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának mai, rendkívüli ülése elől” – számolt be…
A Fidesz szerint hiába kérték Karácsony Gergelyt, hogy ne tegye, a főpolgármester „ismét a gyurcsányi receptet követte”
:(((
Gyurcsányék azt ígérik, hogy holnap is ígérnek majd valamit
De csak ha addig nem kerülnek kormányra.
„Győzike, fideszes g*cike!” – százak szidták a Fradi VIP-páholyából meccset néző Gáspár Győzőt, Kubatov Gábor megvédte
„Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Győzike, Győzike, fideszes g*cike” – ilyen rigmusokkal szidták a vasárnapi Fradi-Debrecen mérkőzésen a Fidesz…
Rendőrség: nem volt bűncselekmény, hogy a 18. kerületi Fidesz-elnök le akarta fizetni a Kutyapárt politikusát
Pedig hangfelvétel is készült a fideszes vesztegetési kísérletéről.
Betiltaná a 18 év alattiak számára az energiaitalt a Fidesz-KDNP
Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két…