Egymást marják a fideszesek Csepelen, már állítólag a saját polgármesterük is „dollárbaloldal”

Németh Szilárd klánja nem tudja elviselni, hogy már nem ők uralkodnak Csepelen.

borbely-lenard
Borbély Lénárd cseeli polgármester a Fidesz legsikeresebb szavazatszerző kellékeivel, krumplival és hagymával pózol 2023. október 23-án. Fotó: Facebook/Borbély Lénárd

Borbély Lénárd (éveken át fideszes, majd tavaly márciustól „független”) polgármester és a dollárbaloldal már nemcsak a Soros-médiában fonódik össze, hanem Csepel megszállásában, kifosztásában, a közpénzek szisztematikus lenyúlásában is – állapította meg a Fidesz csepeli szervezete csütörtökön.

A pártszervezet közleményében úgy fogalmazott:

Csepelen „végleg és nyilvánosan is létrejött a Borbély-Gyurcsány tengely”!

Mint írták: a csepeli Fidesz-KDNP „a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében március 11-én méltányos, előnyös és vállalható önkormányzati választási megállapodást javasolt” Borbély Lénárdnak. „A feléje nyújtott békejobbot Borbély Lénárd félrelökte, és sportszerűtlen módon egy övön aluli, sunyi balhoroggal viszonozta” – magyarázták, noha Borbély Lénárd politikai karrierjét szerintük a Fidesz támogatásának köszönheti, ám „a pénzért és a hatalomért mindenkin átgázol, mindent elárul, bárkivel alkut köt”!

„Borbély Lénárd egy báránybőrbe bújt vedlett vörös róka, olyan mélyre süllyedt, olyanná vált az egész csapatával együtt, mint 2009-ben a csepeli MSZP” – vitték tovább a bokszolós metaforát vadőrösbe.

Németh Szilárd elvesztette pénzcsapját

Néhány hete Ábel Attila, akit korábban Borbély Lénárddal együtt zártak ki a Fideszből, az ATV Start című műsorában arról beszélt: Németh Szilárd nem tudta elviselni, hogy már nem ő Csepel polgármestere, ezért az önkormányzati vagyont igyekezett megszerezni.

A műsorban Ábel bemutatott egy levelet is, amely arról szólt, hogy a csepeli önkormányzat vezetőinek a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli jogrendet kihasználva át kell adnia Németh Szilárdnak mintegy 12 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont.

Ábel Attila a Csepel.infónak elmondta:

„21 milliárd forinttal növekedett a csepeli önkormányzat vagyona az elmúlt években. Németh Szilárd ebből 10-12 milliárd forint értékű vagyon ingyenes átadását, valamint a Kis-Duna-part jelentős részének megvételét követelte az alapítványa számára. Mivel erre nem voltunk hajlandóak, 2022-ben feloszlatta a helyi Fidesz szervezetet, majd 2023-ban hamis vádakkal kizáratott bennünket a pártból. A vagyoni követelése hűtlen kezelés, köznyelven lopás lett volna. Vagyis Németh Szilárd azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki.”

Megvolt az utolsó képviselői találkozó a 2024. évi költségvetéssel kapcsolatban, melyen sikerült minden nyitott kérdést…

Posted by Borbély Lénárd on Wednesday, March 13, 2024

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány