Újabb fideszesek estek egymásnak: úgy megfenyegették sajátjai a körmendi polgármesterjelöltet, hogy inkább visszalép az indulástól

belencsak-istvan
Fotó: Facebook/Belencsák István

Alig pár nappal azután, hogy a Fidesz őt nevezte meg körmendi polgármesterjelöltjeként az önkormányzati választáson, Belencsák István visszalép az indulástól – szúrta ki a Nyugat.hu a politikus Facebook-bejegyzésében.

A fideszes azt írja, az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmában sem mert gondolni.

Állítása szerint már a pénteki jelöltállító taggyűlés előtt „elképesztő hazugságáradat, fenyegetés és zsarolás érkezett” a „másik oldalról”, de Belencsák szerint később a szintén fideszes Bebes István is „olyan vállalhatatlan, hazugságoktól hemzsegő bejegyzést tett közzé, amely nemcsak a szavazás tisztaságát kérdőjelezte meg, de szembeköpte azt a politikai közösséget is, mely évtizedeken keresztül támogatta”.

„Az elmúlt két napban pedig már attól sem riadtak vissza bizonyos körök, hogy névtelen telefonhívásokkal próbáljanak megfélemlíteni, fenyegetni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azoktól az emberektől kell félnie a családomnak, akikkel elméletileg egy hajóban evezünk. Illetve csak hittem, hogy evezünk”

– írja Belencsák István, aki a ciklus végéig még biztosan marad képviselői pozíciójában, a Fidesz szervezetében pedig továbbra is tevékeny szereplő kíván lenni.

Kedves Körmendiek, kedves barátaim!Az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmomban sem…

Posted by Belencsák István on Wednesday, February 28, 2024

Rengeteg pénzt kaptak Orbánék, több milliárdról van szó
A Fidesz korábbi képviselője elmondta, mivel kellene elsőként szembenéznie a pártnak
Meglepő kutatás jött ki a Tisza Párt friss támogatottságáról
Korrupció miatt őrizetbe vettek egy volt fideszes országgyűlési képviselőt
Visszakerül a múzeumba a Kövér László által összefingott antik házelnöki szék
Előállt a milliárdos üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét