Életmód

Meghalt Karsai Dániel

Belföld

Magyar Péter fingatja a fideszes mamelukokat az Európai Parlamentben

Bűnügy

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

pesty-laszlo
Pesty László magyarázkodik.

„Tisztelem, amit a volt miniszter asszony nyilatkozik és tisztelem a lojalitását és hűségét, de azért a kisördög, ugye… azt beszélik a városban, hogy Novák Katalin sem önszántából írt alá. Ha ez így van, akkor nem zárható ki az sem, hogy Varga Juditot is zsarolják. Kisgyerekeik vannak, könyörgöm! Már fél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy lassan kezdünk úgy kinézni, mint 1923, Szicília”

– nyilatkozta az egyre fokozódó Varga Judit-Magyar Péter csörtéről Pesty László dokumentumfilmes a Magyar Hangnak.

Pesty, aki régi fideszesként tavaly nyáron fogalmazott meg markáns kritikát a kormányzati körökről, úgy véli, lesznek Magyarnak követői a Fidesz háza tájáról, „magas és alacsony szinten is sokan szimpatizálnának a radikális reformok gondolatával és a Lölő-jelenség felszámolásával”, most azonban összezárnak.

Pesty, aki állítása szerint baráti viszonyt ápol Varga Judittal, elmondta, fideszes körökben ismert volt, hogy házasságuk utolsó szakasza nem volt boldog és zavartalan, Bayer Zsolt állítását viszont, miszerint Magyar bántalmazta volt feleségét, nem erősítette meg.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy nem Varga Judit, hanem valaki más írta a nevében megjelenő posztokat, azt mondta,

„ma itt bármi előfordulhat”.

Pesty László szerint „Varga Judit az a miniszter volt, aki az óriási jogi tudást, legkeményebb tartást és legszimpatikusabb arcélt mutatta a kormányban”, de a kegyelmi ügyben vállalt felelőssége „borzalmas személyes dráma”.

Úgy tudja, nem javasolta kegyelemre K. Endrét, a kegyelmi kérvény ellenjegyzése csak formalitás volt. Az egyre magasabb hőfokon izzó Varga-Magyar adok-kapokat abszurdnak nevezte, és egy olyan focimeccshez hasonlította, ahol egyszerre drukkol mindkét csapatnak.

Ez is érdekelhet:
Felfüggesztett börtönre ítélték Portik Tamás fiát, aki januárban kávéval öntötte le a bírót

Kapcsolódó hírek

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Dermesztő vádbeszéd, ahogy perceken át sorolta Orbán Viktor bűneit Magyar Péter az EP-ben 

Deutsch Tamás az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordul Magyar Péter mentelmi ügyében

Magyar Péter már a délutáni tüntetés előtt elment a közmédiához, kiragasztotta pártja követeléseit

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Magyar Péter: A Tisza Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló

Magyar Péter a propagandamédia bojkottjára szólított fel a szombati tüntetésen

Magyar Péter fingatja a fideszes mamelukokat az Európai Parlamentben