Orbán úgy tudja, az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt
Szerinte már az is eldöntött, hogy a helyére Magyar-Dobrev koalíciót szeretnének a háttérben munkálkodó sötét erők.
Felvették a Tisza Pártot az Európai Néppárt EP-frakciójába
Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója keddi, brüsszeli ülésén 97 százalékos támogatás…
Hidvéghi 22 409 halottnál: Brüsszel nem tudott eredményeket felmutatni a védekezésben
Magyarországon viszont szerencsére bátor, építkező kormányzás zajlik.
Nagy többséggel megszavazta az Európai Néppárt a szabályt, ami a Fidesz tagságának végét jelenti
Válaszul a fideszesek bejelentették, hogy akkor inkább ők lépnek ki a frakcióból.
Kilép a Néppártból a Fidesz
Több propagandalap is azt írja, ma délelőtt eljön a nagy szakítás.
444.hu: a Fidesz ellen módosíthat alapszabályt a Néppárt
A 444.hu információi szerint hamarosan megújítják az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójának az…
Weber visszaszólt Orbánnak: szét akarja rombolni Európát
A keresztény értékeket a Szentírás és az egyházak határozzák meg, nem azok, akik szétlopják az EU-t.
Felfüggesztették Deutsch Tamás jogait az Európai Néppártban
Nem zárták ki, de nem szólalhat fel a frakció nevében és nem lehet sem előadó, sem tisztséget nem viselhet az EP-ben.
Weber megüzente Orbánnak: ha nem lenne a járvány, már kizárták volna a Fideszt
Orbán Viktor a vétója miatt folyamatosan veszít a támogatottságából.
Orbán a Néppárt főtitkárának: „nekem erre nincs időm”
Orbán Viktor pénteken levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt főtitkárának, miután a…
A Fidesz kizárását kezdeményezik a Néppártból
A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból a dán Konzervatív Néppárt elnöke, Soren Pape…
Nem rakják ki a Fideszt a Néppártból, de marad a felfüggesztés
Érvényben hagyták a Fidesz tagságának tavaly márciusi felfüggesztését az Európai Néppárt hétfői…
Marad a Fidesz néppárti felfüggesztése
Továbbra is felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban, erről maga Donald Tusk, az uniós…
Spiegel: nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból
Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának…
Novák Katalin is megszólalt az EP Magyarországot elmarasztaló határozata kapcsán
“Amikor arról döntünk majd, hogy maradjon-e a Fidesz a Néppártban, a mai szavazás súlyos érv lesz amellett,…
Weber visszaszólt Orbánnak: nem kérünk kioktatást
„A Néppárt értékei világosak, annak, aki közénk szeretne tartozni, világossá kell tennie, hogy tiszteletben…
Deutsch: a Fidesz dönti el, hogy kilép-e a Néppártból
A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz európai néppárti nyűglődése…
Elbukta a Fidesz az alelnöki posztot a Néppártban
Egyedüli jelöltként Donald Tusk, az Európai Tanács eddigi elnöke az esélyes az Európai Néppárt elnöki…
Orbán szerint történelmi hiba lenne, ha Timmermans kerülne az Európai Bizottság élére
Súlyos, sőt történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az…
Gulyás: nem a Fidesz szorul segítségre, hanem a Néppárt
„Addig van értelme a Fidesznek az Európai Néppártban maradnia, amíg úgy érzi, hogy segíthet a…
Hidvéghi Balázs szerint a Fidesz döntése lesz, hogy marad-e a néppártban
A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más…
A Fidesz megszavazza Manfred Weber frakcióvezetői posztját
Szabad szemmel lassan követhetetlen a pávatánc.
Mégsem tölthetnek be vezető pozíciót a Fidesz politikusai a Néppártban
A Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában –…
Mégsem büntetné a Fideszt a Néppárt
A felfüggesztés érvényben marad, de fideszes EP-képviselőket nem büntetnék.
Ragaszkodik a Fidesz Néppártból való kipaterolásához Macron pártja
„Semmilyen szövetség nem elképzelhető a Néppárttal addig, míg ki nem teszik pártcsaládjukból a Fideszt”…
Juncker: ha mindenki olyan egoista és nacionalista lenne, mint ahogy Orbán viselkedik, már nem lenne EU
Interjút közölt az Európai Bizottság leköszönő elnökével Jean-Claude Junckerrel a német Bild, melyben a…
Weber: Magyarország rossz irányba tart Orbánnal
Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, hogy Magyarország „rossz irányba tart”…
Visszaszólt a Néppárt a Webert alkalmatlannak nevező Orbánnak
„Nem Manfred Weber lenne az Európai Bizottság első elnöke, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg”…
Néppárt-logós cuccokban gyűjtik az aláírásokat a felfüggeszett néppárti tagságú Fidesz aktivistái
Dacára annak, hogy március 25-én akkora „győzelmet aratott” a Fidesz az Európai Néppártban, hogy azonnali…
Novák Katalin szerint Weber nem gondolta komolyan a Fideszt ekéző szavait
Vaskos levelet küldött Novák Katalin Emmi-államtitkár a Fideszt a néppárti felfüggesztés okán felügyelő, az…
Megvonná a pénzt az EU ellen dolgozó pártoktól Manfred Weber
A jövőben nem kaphatnának pénzt EU-s forrásból azok a pártok, melyek az unió elpusztításán dolgoznak –…