Novák Katalin is megszólalt az EP Magyarországot elmarasztaló határozata kapcsán

“Amikor arról döntünk majd, hogy maradjon-e a Fidesz a Néppártban, a mai szavazás súlyos érv lesz amellett, hogy új szövetségeseket keressünk”

kommentálta az ATV-nek Novák Katalin családügyi államtitkár, a Fidesz elnöke azt a mai hírt, hogy az Európai Parlament nagy többséggel marasztalta el Magyarországot és Lengyelországot egyebek mellett a romló jogállamiság helyzete miatt, és ezt a Fidesz uniós pártcsaládjának nagy része, az Európai Néppártnak is így látta.

“Akik EPP-s létükre ellenünk szavaztak, azok ismét azt bizonyították, hogy számukra a szövetségünk mit sem ér, fontosabb a rájuk nehezedő liberális nyomásnak és elvárásoknak való megfelelés, mint a jog és az igazság”

– méltatlankodott a politikus. Novák megköszönte azoknak, akik nem szavazták meg a határozat elfogadását. Kiemelte François-Xavier Bellamyt, a francia republikánusok frakcióvezetőjét, mondván, ő fel is szólalt a magyarok mellett a parlamenti vitában, de Antonio Tajaninak, a Néppárt egyik alelnökének is hálálkodott.

Az EP csütörtöki döntése nyomán Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő is szolgálatba helyezte magát, ő Soros Györgyöt látta az események mögött.

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére