Gulyás: nem a Fidesz szorul segítségre, hanem a Néppárt

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. június 20-án Fotó: MTI/Kovács Attila

„Addig van értelme a Fidesznek az Európai Néppártban maradnia, amíg úgy érzi, hogy segíthet a pártcsaládnak”

– nyilatkozta Gulyás Gergely csütörtökön, sajtótájékoztatón. Szerinte a fenti állítását a legutóbbi EP-választáson a Fidesz, illetve az EPP által elért eredmények is igazolják.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, a Fidesz örülne, ha tapasztalatait megoszthatná a Néppárttal, hogy az saját értékeit megőrizni képes, a jövőről világos elképzelésekkel rendelkező pártcsalád legyen.

A 444.hu szerint a sajtótájékoztatón téma volt Herman van Rompuy, a magyar jogállam helyzetét vizsgáló néppárti „bölcsek tanácsának” napokban tett kijelentése is. Rompuy azt mondta:

„ha barátian fogalmazok, akkor a válaszok nem voltak igazán meggyőzőek, ha kevésbé barátilag fogalmazok, akkor problematikusak”.

Gulyás Gergely erre csak annyit válaszolt:

„Hogy a főbölcsnek tetszettek-e a mi válaszaink, vagy sem, azt majd megvitatják a bölcsek egymás között, és elmondják, hogy mire jutottak”.

A Fidesz korábbi képviselője elmondta, mivel kellene elsőként szembenéznie a pártnak
Meglepő kutatás jött ki a Tisza Párt friss támogatottságáról
Korrupció miatt őrizetbe vettek egy volt fideszes országgyűlési képviselőt
Egy Fidesz-munkatárs lakásában találták meg a nemzetközileg körözött politikusbűnözőt
Magyar Péter súlyos üzenetet küldött a papíron nincstelen, éhező Orbán Viktornak
Magyar Péter kiosztotta a bukott minisztereket az átadás-átvételen