Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Weber visszaszólt Orbánnak: szét akarja rombolni Európát

A keresztény értékeket a Szentírás és az egyházak határozzák meg, nem azok, akik szétlopják az EU-t.

Manfer Weber.
Manfer Weber.

Orbán Viktor politikája a téves út címmel közölt írást a Welt am Sonntag című konzervatív német vasárnapi lap Manfer Webertől, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjétől a magyar miniszterelnökkel a lap előző, egy héttel ezelőtti számában közölt interjúval kapcsolatban.

A német politikus válaszcikkében kifejtette, hogy 2021 nagy változások kezdetének éve lesz pártjának, a bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU), a testvérpárt Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) és az EPP többi kereszténydemokrata és keresztényszociális pártjának.

Mint írta, ki kell tölteni a német kancellár és korábbi CDU-elnök Angela Merkel távozásával keletkező űrt, mindenekelőtt pedig meg kell birkózni a politikai programot, irányvonalat illető kihívással, amelynek nagyságát jelzi, hogy tizenkét hónapja nem lehetett sejteni, hogy megkérdőjeleződik az államháztartási egyensúly fontossága, és hogy a gazdaság jövője orvostudományi újításokon múlik majd. Kiemelte, hogy

a mélyreható gazdasági és társadalmi átalakuláson nem lehet úrrá lenni az Orbán Viktor által sürgetett „nemzeti-populista” politikai megközelítésmóddal vagy „kulturkampffal”.

Megosztottság helyett árokugrás

Inkább Konrad Adenauer, Franz Josef Strauss és Helmut Kohl példáját kell követni. Ők olyan politikai felfogását képviseltek, amellyel nem megosztottságokat mélyítettek tovább, hanem átléptek árkokat és előítéleteket, a Németország szomszédjaival folytatott viszonyban a „közös európai ház” felépítésével, a társadalomban pedig azzal, hogy középen igyekeztek többséget teremteni – tette hozzá.

Kifejtette, hogy „egyes kormányfők” a gyors siker érdekében hiteltelennek állítanak be európai uniós döntéseket, holott gyakran hozzájárultak azokhoz. Aki egyenlőségjelet tesz az EU és „a szovjet kommunisták autoriter rezsimje” között, az „szét akarja rombolni a Helmut Kohl politikusnemzedéke által felépített Európát” – fűzte hozzá korábbi uszítására Orbánra utalva, kiemelve, hogy az erős nemzetállamok és az erős Európa nem ellentmondás, hanem a békés Európa elengedhetetlen feltétele.

A jogállamiság leépítése nem keresztényi

Manfred Weber abszurdnak nevezte azt a vádat, hogy az EP túlértékeli szerepét. Mint írta, a jövőt nem az egyhangúlag hozott, és így a „blokád” lehetőségét is hordozó tanácsi döntéshozatal jelenti, hanem a többségi döntések, például a szabadon választott EP-ben.

Arról is írt, hogy a keresztény értékeket a Szentírás és az egyházak határozzák meg, nem azok, akik „a Nyugat megmentőjének adják ki magukat”, a kereszténydemokraták politikájának középpontjában pedig a keresztény emberkép alapján a szabadság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és az Isten előtti felelősség áll, és nem a demokrácia és a jogállam leépítése vagy az önzőség. Ezért az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó szabadsága, a vallásszabadság és a nők és férfiak közötti egyenlőség nem lehet alku tárgya.

A többi között hozzáfűzte, hogy az új jogállamisági mechanizmus „mérföldkő” az EU-nak és „hatalmas siker” az EPP-nek, mert „végre” szankciók biztosítják ezen alapértékek betartását.

Fontos a határvédelem

Kiemelte, hogy az EU nem támogatásokat biztosító „fejőstehén”, hanem „sors-, és értékközösség”, amelyben az emberi méltóság a legfőbb érték. Ugyanakkor a külső határ védelme is elengedhetetlen, és ezt Magyarország a határkerítés felépítésével ugyanúgy megmutatta, mint az EPP-hez tartozó erők vezette görög és horvát kormány tevékenysége, vagy a Frontex EU-s határ- és partvédelmi ügynökség pénzügyi támogatásának növelése, amelyet az EPP harcolt ki.

A koronavírus-járvánnyal, az éghajlatváltozással és a digitalizációval összefüggésben egyebek mellett kifejtette, hogy a jogállam leépítésével, a nacionalizmussal és a megosztással nem lehet megbirkózni a kihívásokkal. A húszas évek csak a közösségi szellem és az erők összefogására irányuló politikai felfogás révén lehet jó évtized, és „több mint kérdéses”, hogy Orbán Viktor „kirekesztő politikai megközelítése” hozzájárulhat ehhez – írta Manfred Weber, hozzátéve, hogy az EPP-nek minél hamarabb döntenie kell erről a kérdésről.