Bűnügy

Fejbe lőtte magát egy férfi Budán, a szomszédok hallották a lövést

Közlekedés

Lázár János 6,1 millió forintos jutalommal járó „közlekedési elismeréseket” osztott ki

Kultúra

Ingyenesen nézhető három klasszikus magyar film a Filmión vasárnap estig

A Fidesz megszavazza Manfred Weber frakcióvezetői posztját

Szabad szemmel lassan követhetetlen a pávatánc.

RövidenRöviden
A Fidesz megszavazza Manfred Weber frakcióvezetői posztját

„A fideszes európai parlamenti képviselők támogatják, hogy ismét Manfred Weber legyen az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és szerdán meg is szavazzák majd ezt”

tudta meg az Euronews európai parlamenti forrásból.

A dolog azért érdekes, mert eddig torkaszakadtából leprázta Webert a magyar kormánypárt – körülbelül azóta, hogy a Néppárt felfüggesztette a Fideszt az ordenáré politizálása miatt.

„Weber azt mondta, nem akar magyarok szavazataival elnök lenni. Ez súlyos sértés Magyarországgal és a magyarokkal szemben. Ez az ő döntése volt. Most egy megfelelő jelöltet keresünk” – mesélte Orbán Viktor még május elején is.

Most azonban a pávatánc újabb fordulata szerint mégis megfelel a „bevándorláspárti” Weber. Az Euronews parlamenti forrásai egyébként megerősítették az ATV és a Népszava információját, hogy a fideszes EP-képviselők továbbra is az Európai Néppárt frakciójának tagjai lesznek, bár a Néppárt szóvivője leszögezte:

vezető pozíciót nem tölthetnek be a fideszesek.

Ezek is érdekelhetnek

Manfred Weber: „Elegem van abból, hogy Orbán Viktor diktálja az ütemet”

Menczer Tamás: aggódom a svéd demokráciáért!

Hidvéghi 22 409 halottnál: Brüsszel nem tudott eredményeket felmutatni a védekezésben

Nagy többséggel megszavazta az Európai Néppárt a szabályt, ami a Fidesz tagságának végét jelenti

Manfred Weber: a Pegasus-botrány már nem magyar belügy

Megszólalt a kutyapártos nő megvesztegetésével lebukott fideszes: elképesztő mesével állt elő