Belföld

Kórházba került Gyurcsány Ferenc

Kórházba került tegnap este Gyurcsány Ferenc – tudta meg a Blikk. A lap azt írja, a volt miniszterelnököt…

Belföld

Gyurcsány keményen kiosztotta a kormánypártiakat a parlamentben

„Az apám pár tízezerért ült börtönben, magukat is el fogják vinni ezért a járványkezelésért.”

Bulvár

Gyurcsány: „idegállapotba jöttem, kimaradt a szerecsendió”

A DK elnöke főzés közben locsolkodott húsvét vasárnap, majdnem elkúrta a kaját.

Belföld

Kocsis: Gyurcsány azon mesterkedik, hogy sok halott és fertőzött legyen

2006-ban már anyukájának is „gumilövedékek záporában kellett menekülnie” az Astoriától.

Belföld

Gyurcsány: Az nem hazaszeretet, ha valaki lop, fenyegeti a polgártársait

Évet értékelt a DK elnöke, szerinte a valóság vereséget mért a magyar kormányra.

Belföld

Gyurcsány: ha a DK-nak lesz miniszerelnök-jelöltje, az Dobrev Klára Lesz

„Valamit tudunk arról, hogy hogyan kell jól, vagy rosszul kormányozni.”

Belföld

Gyurcsány a fideszeseknek: Melyikőtök mer legközelebb a keresztény értékrendről papolni?

A DK elnöke szerint Orbán és Szájer a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat.

Belföld

Gyurcsány: 14 ezer milliárd forinttól eshetnek el a magyarok Orbán vétója miatt

A DK-elnök szerint Orbán háborúban gondolkodik, amiben „túszként szeretné felhasználni saját nemzetét”.

Belföld

Gyurcsányékhoz igazolt a Momentum egyik politikusa

Szerinte a DK-ban sokkal többet tud tenni a sikeres agrárpolitikáért.

Belföld

Gyurcsány: Orbán pánikkormányzást folytat, a kormány elesett

Szerinte a kabinet alkalmatlanságának következményeit a magyarok fogják elszenvedni.

Belföld

Kitiltaná a közéletből Gyurcsány Ferencet a Mi Hazánk

Novák Előd szerint akkor is Gyurcsány a hibás, ha már tíz éve Orbán Viktor kormányoz.

Belföld

Gyurcsány: egy tehetetlen, cselekvésképtelen, ötlettelen, sodródó ember vágott nyugodt képet a semmittevéshez

A DK elnöke szerint is rendkívüli volt Orbán szombat esti beszéde: rendkívül kínos.

Belföld

Gyurcsány: nem kizárt, hogy Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt lesz

Eddig rajta kívül még Márki-Zay Péter jelentkezett be az ellenzéki castingra.

Belföld

Gyurcsány állítólag megígérte, hogy nem lesz újra miniszterelnök

Csütörtökön jelentették be az ellenzéki pártok, hogy a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni…

Belföld

Elstartolt Gyurcsány Ferenc ingyenes nyári egyeteme

80 fiatal közvetlenül a mestertől tanulhatja el, hogyan kell hatalomban tartani Orbánt.

Belföld

Meghalt Gyurcsány Ferenc édesanyja

Évek óta Alzheimer-kórral küzdött.

Belföld

Gyurcsány Ferenc betört a divatpiacra

Saját ruhamárkát alapított a DK elnöke.

Belföld

Gyurcsány: „az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt”

Göncz Árpádot nevezte a rendszerváltás jelképének Gyurcsány Ferenc a Parlament szombati ünnepi, a…

Belföld

Gyurcsány: „ha én tettem volna ilyet, a Fidesz azóta is tömeggyilkosnak nevezne”

„Az egyik pillanatban azt mondja a kormány, hogy minden a legnagyobb rendben van, nálunk alig van fertőzött, a…

Politika

Gyurcsány: Orbán egy „görcsrángatta útonálló”, aki Budapestet és az elvesztett nagyvárosokat bünteti

Indulatosan reagált az elmúlt napok kormányzati intézkedéseire Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke úgy véli, Orbán…

Belföld

Húszpontos, 3000 milliárdos mentőcsomagot javasol Gyurcsány Ferenc

Vírusszabadság, pénz a nyugdíjasoknak, száz százalékos béremelés – mert nagyot álmodni.

Belföld

Gyurcsány Ferenc sem hagyta ki a nőnapi videóüzenetet

Orbán Viktor után Gyurcsány Ferenc is videón üzent vasárnap nőnap alkalmából, igaz, ő nem viccelődött, mint…

Politika

Gyurcsány: ha az ellenzék összefog, akkor győzni fog

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a párt politikusai is a teljes ellenzéki összefogás mellett…