Gyurcsány odalépett az ellene tüntetőkhöz Barcson

gyurcsany-tuntetok

Fideszes nénicsapat kellemetlenkedett Gyurcsány Ferenc barcsi utcafórumán, a Demokratikus Koalíció pártelnöke azonban beszélgetést ajánlott az óbégatóknak – derült ki egy Facebook-posztból.

„Lassan szokás lett, hogy fideszes tüntetők is várnak utcafórumainkon, így történt Barcson is, de gondoltam kiabálás helyett beszélgetést ajánlok nekik. Ezért még a fórum előtt odamentem hozzájuk és azt mondtam nekik, ha viszonylag csendben maradnak, akkor a végén velük külön is beszélgetek. Így is történt. Ők nem zavarták meg a rendezvényt, én meg visszamentem hozzájuk”

– írta Gyurcsány, hozzátéve, hogy szinte semmiben nem értettek egyet, és könnyebb lett volna levegőnek nézni a kis csapatot, „de időnként érdemes a nehezebb úton menni”.

DK – Fidesz találkozót tartottunk 😀Lassan szokás lett, hogy fideszes tüntetők is várnak utcafórumainkon, így történt…

Posted by Gyurcsány Ferenc on Monday, June 21, 2021

Hírt adott magáról Gyurcsány Ferenc

Nem várt helyről kaphat erősítést a DK

Magyar Péter szerint a Fidesz áll Gyurcsány lemondása mögött

Rendkívüli: Gyurcsány Ferenc lemond, visszavonul a közélettől, elválnak Dobrev Klárával

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi