„Kitaposom a beledet” – Elszabadultak az indulatok Gyurcsány debreceni fórumán, volt, aki sírva hagyta el a helyszínt

Gyurcsány Ferenc Debrecenben
Gyurcsány Ferenc utcafórumot tartott Debrecenben. Részlet Gyurcsány Ferenc videójából.

Szombaton Debrecent is útba ejtette Gyurcsány Ferenc, aki – bár nem indul az ellenzéki előválasztáson – ismét járja az országot. A hajdú-bihari megyeszékhely a Fidesz egyik fellegvárának számít, így akadt is jó néhány kormánypárti provokátor, akik folyamatos bekiabálásokkal próbálták megzavarni a DK elnökének utcafórumát.

A kormánymédia utólag igyekezett áldozatként beállítani az „utca emberét”, miután egyiküket – állandó hőbörgése miatt – Gyurcsány valóban kénytelen volt megfegyelmezni.

A debreceni Gyurcsány-fórumon jellemzően az idősebb korosztály nem bírt a vérével, a legharciasabban egy néni védte vélt vagy valós igazát egy megtermett úriemberrel szemben, akinek valamiért legszívesebben a „belét is kitaposta” volna:

Gyurcsány Ferenc másnap videóban reagált a történtekre. A Facebookon arról beszélt, hogy szerinte micsoda „disznóság”, amit a kormánypárti óbégatók műveltek Debrecenben. Beszámolója szerint egy fiatal nőt addig vegzáltak a megjelent orbánisták, míg nem sírva hagyta el a rendezvényt.

Súlyos baleset történt a debreceni akkumulátorgyár építkezésén
Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire
Pusztítják a magyarokat Orbánék akkumulátorgyárai: most a debreceni Semcorphoz riasztották a tűzoltókat
Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira
Mi történt? Tóth Vera arról posztolt, hogy tiszás
Orbán rendelhette a szerbiai kamu „szabotázsakciót”