Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban, amelyet eddig a republikánusok ellenőriztek.
Magyar idő szerint reggel nyolc órakor a demokratáknak 53, a republikánusoknak 41 mandátumuk van a 100 fős szenátusban, míg a 435 fős képviselőházban 220 helyet szereztek a republikánusok 127 képviselőjével szemben.
A demokraták több kulcsfontosságú államban is áttörést értek el, és megszerezték a kongresszusi többséget.
Donald Trump és a republikánus párt elutasítottságát jól mutatja, hogy olyan helyeken is tudtak nyerni a demokraták, ahol ez évtizedek óta nem történt meg: Kansas államban pl. 92 éve nem nyert demokrata jelölt a szenátusban, most viszont igen.
Trump az eredményekre reagálva azt nyilatkozta, kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal. „Együtt fogunk működni a demokratákkal, és várjuk a közös munkát. Valószínűleg sikerül majd valahogy megegyeznünk” – idézte az elnököt a The New York Times.
A fejében hangok neki is mást mondanak
A saját közösségi oldalán, a Truth Socialön ugyanakkor Donald Trump egy teljesen elborult elmélettel állt elő, és Orbán Viktorhoz hasonlóan elsőként ő is megpróbálja magának eltagadni a valóságot.
„Nem voltam rajta a szavazólapon, ha rajta lettem volna, akkor FÖLDCSUSZAMLÁSSZERŰ győzelmet arattunk volna!”
– magyarázta az istenkomplexusos szociopata barom.