A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.

A kedden megjelent cikk szerint Nagy Elek kamarai elnök a lappal azt közölte, hogy a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt. Az MKIK ellenőrző bizottsága október elején egyhangú döntéssel hagyta jóvá a székházvásárlásra vonatkozó jelentést. Ennek összegzése szerint a teljes folyamat szabályos, jogszerű volt, a kamara szabályzataival összhangban – mondta a HVG-nek Nagy Elek.

A lap információi szerint az MKIK 4,2 milliárd forintot fizetett a XII. kerületi Pethényi köz 10. szám alatti, 5300 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező központi székházért. A XIII. kerületi Papp Károly utcában található 8200 négyzetméteres épületért – amelyet idővel teljesen oktatási célra használnak majd – 8,5 millió eurót, azaz nagyjából 3,3 milliárd forintot adtak ki. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szintén vásárolt 2026 januárjában egy 2800 négyzetméteres fővárosi ingatlant, ezért 4,5 millió eurót, azaz körülbelül 1,7 milliárd forintot kellett fizetni.

A három ingatlan összesített vételára nagyjából 9,2 milliárd forint volt, ezt az összeget Nagy Elek egyetértésével fizették ki, ő ugyanis az elnöke az MKIK-nak és a BKIK-nak is.

Az ügyletek tisztaságát megkérdőjelező elnökségi tagok ugyanakkor egyebek mellett azt kifogásolták, hogy két ingatlant nem sokkal az adásvétel előtt szerzett meg az eladó, a TP Property Zrt. nevű cég – írta a HVG.

Megosztás