11,5 milliós órát találtak a tanárokkal szájaló, vállalkozókon élősködő Parragh László csuklóján

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Fotó: kormany.hu/Pénzügyminisztérium

Zavarba ejtő interjút adott a Népszavának Parragh László, aki arról ismert, hogy úgy lehet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, hogy közben pont nem a vállalkozók érdekeit védi, hanem ellenkezőleg: ő javasolta pl. a kata-adónem szigorítását (de ebben az interjúban már egyenesen a megszüntetését is felveti).

Parragh a lapnak olyanokat magyarázott, hogy a pedagógusok csak csituljanak a béremelést illetően, hiszen nekik „ott a szabad nyár”, és különben is, „délután négykor hazamehetnek”. (A tálentumhoz ezek szerint nem jutott el az információ, hogy a pedagógusok rendszerint munkaidő után javítják a dolgozatokat és készülnek a másnapi óráikra, tehát nem négykor ér véget a munkájuk, pláne, ha még másodállást, magánórákat is kell vállalniuk – a szerk.).

Az interjú folyománya lett aztán egy újabb Népszava-cikk, ebben már arról van szó, hogy a fotók tanúsága szerint Parragh csuklóján egy 11,5 millió forintért kapható Rolex Cellini Moonphase karóra fityegett, miközben a tanárokat és a tűzoltókat oktatta motivációból.

Az empátia kivágta a biztosítékot.

Posted by Népszava Online on Thursday, May 26, 2022

Az interjú itt, a karóra-ügy itt, a pofátlanság csúcsa meg valahol az Iparkamara élén található.

Tudsz te ennél jobbat is? Szerkesztő-újságírót keresünk!

Kapcsolódó hírek