Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
„A célunk az amerikai nép védelme az iráni rezsim felől érkező fenyegetések ellen” – magyarázta videóüzenetében az elnök, azzal vádolva Teheránt, hogy nem hagyott fel sem nukleáris programjával, sem pedig az olyan rakéták fejlesztésével, amelyek az Egyesült Államokat is elérnék.
Trump szerint az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is.
„Garantálni fogjuk azt is, hogy Irán soha nem tesz szert atomfegyverre” – szögezte le, azt vetve Teherán szemére, hogy a tavaly júniusi, az iráni nukleáris létesítményeket célzó amerikai csapásokat követően megpróbálta újrakezdeni atomprogramját.
Az elnök emellett azzal vádolta a síita államot, hogy az általa kiképzett és támogatott milíciák révén az évek során számos támadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai egységek ellen. Trump „a terrorizmus elsőszámú finanszírozójának” nevezte Iránt.
„Ebből elég volt, ezt nem tűrjük tovább. Meg fogják tanulni, hogy senki nem provokálhatja büntetlenül a világ legerősebb hadseregét” – szögezte le.
Trump megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát, a rendőrséget és a fegyveres erőket, hangsúlyozva, hogy amennyiben ezt még most megteszik, akkor amnesztiában részesülnek, ellenkező esetben „a biztos halál vár rájuk”.
Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: „közel a szabadság órája”.
„Éveken át kértetek amerikai segítséget, de sosem kaptatok. Most azonban itt egy elnök, aki megadja nektek, amit kértetek; lássuk, mihez kezdtek vele!” – sztárolta ezúttal is magát Trump, „a béke embere”.
A Wizz Air leállította több közel-keleti járatát
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát – közölte a Wizz Air Magyarország szombaton, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
Azt írták, a légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi és nemzetközi légiközlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel.
„A Wizz Air számára utasai, személyzete és repülőgépeinek biztonsága minden helyzetben a legfontosabb. A légitársaság köszöni érintett utasai megértését, őket a haza- és kijutási lehetőségekről az ügyfélszolgálat közvetlenül értesíti” – áll a közleményben.





