Belföld

Kisfiút szült egy nő Zalaegerszegen

Majd néhány perccel később a fővárosban is megismétlődött ugyanez.

Belföld

Kiderült: a fideszesek kevésbé félnek anyagi helyzetük romlásától 2023-ban

Az összes megkérdezett 41%-a ugyanakkor egyesre értékelte a kormány eddigi válságkezelését.

Belföld

Novák Katalin palotája közleményt adott ki a Budaházy-ügyben

Kegyelmet adott a „Budaházy-ügy” hét vádlottjának Novák Katalin fideszes köztársasági elnök, miután…

Belföld

Kiderült a suttyó prolik szilveszteri szórakozásának menetrendje: reggel hatig lehet tűzijátékozni, de petárdázni tilos

Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a tűzijátékokkal pedig december 31-én este hat óra és másnap reggel…

Belföld

Balog Zoltán: Isten gyermekként akar velünk lenni

Isten gyermekként akar velünk lenni, és azt kéri, hogy kövessük őt gyermeksége útján – állította Balog…

Belföld

Újabb különadót vezetett be a kormány az éj leple alatt

Úgynevezett kiszámítható, tervezhető, a vállalkozások tulajdonát tiszteletben tartó kormányzás.

Belföld

500 családon segített a DK 20 milliós rezsimentő alapja

Mintegy 20 millió forintból 500 családnak jutott az árnyékkormány rezsimentő alapjából – derült ki Kálmán…

Belföld

Tállai: 4500 családnál nem született meg a CSOK-hoz vállalt gyermek

De az államtitkár szerint így is több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet a támogatás.

Belföld

Orbán Ráhel elárulta, milyen ember otthon az apja, Orbán Viktor

Ünnepi propagandainterjú készült a királyi család legidősebb saját lábon állójával.

Belföld

Lesz mit szétlopni: megállapodott az EU Orbánékkal, 9000 milliárd forint érkezik

Az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött – a helyreállítási tervhez és a jogállamisági…

Belföld

Orbán Viktor: a jóisten majd eldönti, meddig folytathatom

A politika nem olyan, mint a foci, itt nem lehet tudni, hogy meddig bírja az ember, érezheti úgy, hogy hirtelen száz…

Belföld

Visszaszólt Németh Szilárd rasszista dumájára Argentína magyarországi nagykövete

A Fidesz rezsieszének a vb-győztesről is a „fehér, keresztény” felsőbbrendűség jutott eszébe.

Belföld

Nagy István a 4800 forintos pontyfilé mellől üzeni: lesz elég hal az ünnepekre

Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és…

Belföld

Elkeserítően sokan állnak sorba ingyen ételért, olyanok is, akik korábban nem szorultak rá

Egyre többen állnak be a karácsonyi ételosztások sorába, az RTL Híradó riportja szerint sok olyan ember is kér…

Belföld

Átadták a Lánchidat, de a gyalogosok még nem használhatják a jövő nyár végéig

Átadták az ideiglenes forgalomnak a felújított Lánchidat pénteken Budapesten. Karácsony Gergely, Budapest…

Belföld

Érdemes sietni, mert sokan pórul járhatnak: egyes bankok már fel is függesztették a Babaváró hitel forgalmazását

A hatályos szabályok alapján csak év végéig lehet szerződést kötni a Babaváró hitelre, ezért egyes bankok…

Belföld

Novák Katalin ma a határkerítésnél vihorászott: „amikor a magyar-szerb határt védjük, Európát is védjük”

Amikor a magyar-szerb határt védjük, Európát is védjük, közösen – állította Novák Katalin fideszes…

Belföld

Nagy Márton: „Ez egy tragédia”; 25-27 százalékos év eleji inflációt emlegetett a miniszter

A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9…

Belföld

Elszakadt a cérna a propagandistánál: „most jövök anyádtól”, írta Orbán fotójára

Amikor a jobboldali morális fölény és a jobboldali humor együtt állnak neki mémet gyártani.

Belföld

Eltemették Csapó Gábort

A Farkasréti Temetőben végső nyugalomra helyezték a november 27-én 72 esztendős korában elhunyt Csapó Gábor…

Belföld

Tiborcz István könyvet írt

„Dunán és tengeren – A magyar hajózás és palotája” címmel írt közös könyvet Zsigmond Gáborral, a…

Belföld

Halálra gázoltak egy úton fekvő embert Salgótarjánban

Gyalogost gázolt halálra egy személyautó kedden délután Salgótarjánban. A Nógrád Megyei…

Belföld

Fidesz: „a dollárbaloldal” totális megélhetési válságba taszítaná a nyugdíjasokat

Milyen szerencse, hogy tizenkét éve nem „a dollárbaloldal” kormányoz…

Belföld

Ma is meglepték a templomból jövő Orbánt, ismét bátor lapításra futotta tőle

Kedden megismételte hétfői performanszát Orbán Viktor: a saját magára „utcai harcosként” tekintő…

Belföld

Meteorológia: Gagybátorban -15,3 fokot mértek

Az idei téli szezon eddigi leghidegebb reggele a keddi: a gagybátori állomáson -15,3 Celsius-fokot mértek – írta…

Belföld

Orbán aláírta: ennyit emelkedik a nyugdíj januártól

Érkezik egy kis alamizsna a legfőbb szavazóbázisnak, a 43,8%-os élelmiszerár-infláció mellé.

Belföld

Népszavazáson döntötték el, hogy nem nevezheti ki a parlament a közmédia vezetőit – Szlovéniában

Népszavazás zajlott Szlovéniában november utolsó hétvégéjén arról, hogy engedélyezzék-e a parlamentnek az…