Orbán Viktor: ez a választás vérre megy

orbán szónokol, beszéd
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A titokban országot járó, előszűrt közönsége előtt békegalamboskodó Orbán Viktor Kapuváron arról beszélt, hogy „az európai választás szó szerint vérre megy”.

A Robert Ficót ért támadásból is politikai tőkét kovácsoló miniszterelnök állítását azzal próbálta alátámasztani, hogy Európa vezetői „a háború pártján állnak” – értsd: nem hagyják, hogy Putyin bekebelezze, vagy akár csak területeket csatoljon el önkényesen Ukrajnától.

Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak!

Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak!

Posted by Orbán Viktor on Friday, May 17, 2024

Orbán szerint ma Brüsszelben egyetlen olyan kormány van – az övé –, amelyik az elejétől fogva, határozottan a „béke” pártján áll. Arra kérte közönségét, képzeljék el, milyen nehéz helyzetben van, amikor 27 vezetőből 26 egyetért, és akkor ő a végén szerényen jelentkezik, hogy különvéleménye lenne.

„Harcát” elmondása szerint nem önös érdekből vívja, mert szerinte ez egy népnek, a magyaroknak az álláspontja, és ezt mi állítólag világosan ki is fejeztük.

Orbán két szotyihéj-köpködés között: „Az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”
Sajátosan üzent Orbán Viktor a Fideszt faképnél hagyó Szijjártónak
Megvárja a Fidesz a foci-vb-t néző Orbánt, csak jövő szerdán tárgyalnak az új frakcióvezetőről
Üzent az Egyesült Államokba szökött, meccset néző Orbán Viktor: nagyon aggódik
Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
A TEK-et is bevonták Magyar Péter védelmébe, miután a héten leköpték