Állítása szerint több kelet-magyarországi állomásán, jellemzően fideszes vezetésű településeken tapasztalta Magyar Péter, hogy rendezvényei alatt akadozik a térerő és az élő közvetítéshez szükséges mobilinternet-szolgáltatás.
A közvetítések emiatt Hajdúnánáson és Újfehértón is meghiúsultak, Magyar pedig fotókat közölt a Facebook-oldalán állítólagos rendőrökről vagy titkosszolgálatisokról, akik szerinte egy furcsa eszközzel blokkolják az adatátvitelt.
Magyar Péter újfehértói fórumán elmondta, Rogán Antalt és Pintért Sándort belügyminisztert sejti a háttérben, fel is szólította őket az „oroszországi és észak-koreai módszerek” leállítására.
A rendőrség válaszul közleményt jelentetett meg a police.hu-n. Ebben azt írják, nem blokkolták a térerőt és az internetet, és nincs is ilyenről tudomásuk.
A Magyar Péter által említett eszköz pedig a rendőrség szerint egy szolgálati (EDR) rádiókészülék, olyan, amilyet a rendőrök – így a gyűlések biztosításába beosztottak is – használnak.
A Telex megkérdezte a Belügyminisztériumot is. Onnan az a válasz érkezett, hogy az állítás – ebből következően a kérdés is – abszurd.
„A tárcának nincs jogi és/vagy technikai lehetősége az internet és/vagy a mobiltelefonok elérésének blokkolására egyetlen párt, szervezet rendezvényén sem”
– közölte Pintér Sándor minisztériuma, amivel a megfogalmazás ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget, hogy ha „a tárcának” nincs is ilyen eszköze, szándéka, attól még más – alá tartozó vagy vele együttműködő – szervezetnek, szolgálatnak lehet.