Belföld
10571 cikk
Gyurcsány: „az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt”
Göncz Árpádot nevezte a rendszerváltás jelképének Gyurcsány Ferenc a Parlament szombati ünnepi, a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés…
Pert vesztett a Pesti Srácok, koholmány volt László Imre „zaklatási ügye”
„Az biztos, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”
Kormányszóvivő: a budapestiek ne utazzanak vidékre és ne is aludjanak ott!
A Balatonra se menjenek se strandolni, se kávézni.
Ellenzék nélkül ünnepelte a Parlament a rendszerváltást
Áder Jánost ez nem zökkentette ki, a szabadság minden válfaját méltatta.
Elfogadta a Parlament: „posztkommunizmusként jelölhető” a NER előtti időszak
Olyan politikai nyilatkozatot fogadott el május másodikán a rendszerváltás utáni első, szabadon választott népképviseletre emlékező Parlament, mely szerint…
Hétfőn újraindul az egészségügyi ellátás
Szigorú higiénés szabályok betartása mellett.
30 éves fotót posztolt Orbán Viktor
Azok a régi szép idők, amikor még fiatal volt és demokrata!
Meghalt 12 beteg és 2942-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma
Meghalt 12 krónikus beteg, 79-cel, 2942-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu szombat…
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről
Felszálltak az első újraindított járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pénteken; az első újraindított járatot a Wizz Air teljesítette…
5 milliárdért várják a „turisztikai tanácsokat” Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek
Akkora a korona-válság-veszélyhelyzet a turizmusban, hogy ezen már csak 5 milliárd forint kitalicskázása segíthet.
Enyhül a szigor a határokon is, üzleti céllal már jöhetnek külföldiek
Hat ország üzleti céllal érkező állampolgárai beléphetnek Magyarországra a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. A kormányrendelet értelmében…
Rogán Antal lesz a nemzeti és kiemelt ünnepek felelőse
Újabb feladatot kapott a végtelen munkabírású Rogán Antal: múltkor a költségvetési maradványok elosztásával kínálták meg a kabinetfőnököt, most a csütörtöki…
Fidesz-KDNP: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon!
Nehéz lehet egy ilyen álmos szünnapon tíz év után is gyurcsányozni, de Nacsa Lőrinc megoldotta.
Az operatív törzs bízik benne, hogy a budapestiek nem özönlenek vidékre
2863 fő igazolt koronavírus-fertőzött van Magyarországon, 609-re emelkedett a betegségből felgyógyultak száma, pénteken 11-en haltak meg (velük együtt 323 fő…
Új fejlesztésű koronavírus-teszt érkezik Magyarországra
Az eddig nagy tételben beszállított gyorstesztek a pozitív esetek mindössze 30 százalékát mutatták ki.
Pontosítottak, 500 főnél kisebb rendezvényeket sem lehet tartani
Az Index vette észre Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pontosító szavait csütörtök este az M1-en, miszerint a kormányinfón elhangzottakhoz képest 500 fős…
Orbán a vírusról: október-november környékén újabb hullámra számítunk
A liberálisok pedig „köldökzsinóron lógnak, amelybe Soros György pumpálja az életnedveket”.
Klipet készített Orbán Viktor 50 napnyi Facebook-szerepléséből
50. napja álljuk a sarat – írta Orbán Viktor Facebook-oldalának kezelője ahhoz a videómontázshoz, mely a miniszterelnök 50 napja tartó közösségimédiás…
Leszavazta a családi pótlék megduplázását a törvényalkotási bizottság
Napirendre sem vette az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes többsége a DK azon javaslatát, hogy a koronavírus-járvány miatt duplázzák meg a…
Visszavonta a tankerület az utólagos létszámcsökkentést a szentesi gimiben
Visszavonta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője azt az utasítást, amely értelmében utólag kellett volna visszavágni a szentesi Horváth Mihály…
Müller Cecília: ne csak telefonon, Skype-on is köszöntsük szeretteinket
Anyák napi tanácsok az ország járványnagymamájától.
Gulyás: Kövér László rendkívül visszafogottan beszél az ellenzékről
„Pedig közéjük is lövethetett volna.”
Bejelentették, ezek a változások jönnek május 4-től
Nyitnak az éttermek, kávézók teraszai, de 500 főnél nagyobb rendezvények még sokáig nem lesznek, marad a digitális oktatás.
Több diák is bukja a sikeresnek hitt felvételijét, miután módosított a Klik
Az utolsó pillanatban találták ki, hogy kevesebb diákot vehetnek fel a gimnáziumok.
Kizárnák a közmunkából, akinek rendetlen az udvara
Nincs munka, ha kiszaladgál a portáról a kutya.
Orbán menesztett egy helyettes államtitkárt
Orbán Viktor miniszterelnök az igazságügyi miniszter javaslatára április 30-i – tehát gyakorlatilag azonnali – hatállyal felmenti tisztségéből dr. Nemessányi…
„Kórházparancsnokok” kerülhetnek a nagyobb idősotthonok élére is
A hvg.hu vette észre a szerdai Magyar Közlönyben, hogy módosították a kórházparancsnokokról és az egészségügyi készletről szóló jogszabályt, lehetővé téve,…
Orbán bejelentette, így változik a védekezés
Lesz strand és virágbolt is, „hiszen anyák napjára készülünk”.
32-en kapták el a koronavírust a Szegedi Vakok Otthonában
31 lakó és egy dolgozó koronavírus-gyorstesztje lett pozitív az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásában működő Csongrád Megyei Napsugár Otthon Szegedi…
Nem fogad betegeket a tatabányai kórház, több mint 60 dolgozó van karanténban
Facebook-oldalán jelentette be a tatabányai Szent Borbála Kórház, hogy Müller Cecília tisztifőorvos az intézmény valamennyi fekvőbeteg-ellátó osztályán…
Nem lesz lázmérés – újabb részletek derültek ki az idei érettségiről
Két Cataflammal úgyis levihető a láz, semmi értelme mérni, mondta az államtitkár.
Orbán Viktor: „újabb fontos kérdésekről döntünk”
„Negyvenkilencedik nap. Kormányülés. Újabb fontos kérdésekről döntünk” – írta szerda délelőtt Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Arról, hogy milyen…