Az ügyészség szerint nem terjesztett rémhírt a gyulai facebookozó sem

Gyulán is lyukra futott a lefüggönyözött ablakú Volga.

Úgy tűnik, csak a rendőrség próbál valamit túlkompenzálni a véleményüket vállaló állampolgárok összefogdosásával, mert miután az Orbán Viktort diktátorozó Szerencs melletti férfiről kimondta az ügyészség, hogy nem követett el bűncselekményt, a Gyulán begyűjtött ellenzékiről is kiderült, hogy nem terjesztett rémhírt.

A Média1 számolt be róla, hogy a Békés Megyei Főügyészség pénteken elfogadta Csóka-Szűcs János a gyulai ügyészségen tett panaszát, így a facebookozó, akiből szerdán azért vált gyanúsított, mert közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban, immáron nem gyanúsított.

A lap emlékeztet, a Momentum szimpatizánsát hajnalban kereste fel a rendőrség, házkutatást tartottak nála, adathordozóit, telefonját, számítógépét is lefoglalták, majd 4 órán át tartó kihallgatását követően meggyanúsították rémhírterjesztéssel. A férfit elmondása szerint ezután hazajutásában sem segítették, noha mozgássérült és cukorbeteg.

Úgy tudni, Csóka-Szűcs előzőleg jelezte, hogy kártérítési igénnyel él a meghurcolása miatt a rendőrséggel szemben.

Hatalmas tűz Cegléden: autóbusz, pótkocsi, személyautók égnek

Autóval ütközött, kigyulladt egy vonat Ceglédnél

Vonat alá gyűrődött egy autó Cegléden, egy ember meghalt

Életveszélyesen megsérült két gyermek egy balesetben Ceglédnél

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán