MTVA
116 cikk
350 milliót költ az MTVA sminkesre, stylistra, fodrászra
Legalább külsőre kinézzenek valahogy.
Súlyos testi sértés és garázdaság miatt is vádat emeltek Varju László ellen
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Varju László DK-s országgyűlési képviselő ellen választás rendje elleni bűntett, súlyos testi sértés bűntette és…
Kórházba vittek egy lázas munkatársat az MTVA-székházból
Kórházba szállították az MTVA egyik munkatársát, miután lázasan ment be dolgozni kedden – írja a hirado.hu. A propagandaközpont tájékoztatása szerint…
Belső levelek szivárogtak ki a magyar „közmédia” működéséről
Az utasítások szerint még Greta Thunbergről is csak előzetes engedéllyel írhatnak.
Jogszerűen voltak az ellenzéki képviselők az MTVA-székházban
Közleményben tudatta a DK, hogy jogerős ítélet született arról, hogy 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak az ellenzéki országgyűlési…
Még az államtitkár is kiakadt a köztévé pusztító Karácsony Gergely-interjúján
Megválasztása után száz nappal tegnap este az M1 propagandacsatorna vendége volt Karácsony Gergely főpolgármester, ahol a műsorvezetőnek olyan szinten sikerült…
Perrel fenyegeti az MTVA a kitálaló volt köztévést, erre a válaszra nem számítottak
Ügyvédein keresztül szólította fel Balogh Krisztina volt köztévés riportert az MTVA, hogy kérjen bocsánatot, amiért idén nyáron szerintük megsértette a…
Újra ostrom alá veszi az ellenzék a közmédia épületét
Újra a közmédia székházához vonult a DK szombaton, miután a bíróság tegnap kimondta: az MTVA jogellenesen akadályozta meg tavaly decemberben, hogy ellenzéki…
Volt köztévés: „világszínvonalú fejlesztésekről beszéltem, miközben a környékünkön mindenki nyomorog”
A 444 készített interjút Balogh Krisztinával, aki két és fél évig volt a közmédia riportere, de tavaly nem bírta tovább, és felmondott. Szavai szerint elege…
Nem szerepelhetett a közmédiában a mozgássérültek sportolását segítő szervezet, mert egy volt SZDSZ-es vezeti
a „közmédia” nyilván sosem létezett tiltólistája él és virul – írta a Facebook-oldalán Gusztos Péter, a látás-, mozgásszervi vagy értelmi fogyatékosok…
Az év bakiját hozta össze az M1 időjósa
Piásan nem csak a köztévé, a kánikula is elviselhetőbb.
Megszólalt Szujó Zoltán a köztévétől való kirúgásáról
Azonnali hatállyal felmondott az MTVA a Forma-1 világában 18 éve mozgó Szujó Zoltánnak, aki 2012 óta dolgozott a közmédiában – közölte délután a…
Kirúgták Szujó Zoltánt a közmédiától
Szerződésszegéssel vádolja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Szujó Zoltánt, ami miatt azonnali hatállyal felmondtak a tévésnek. A közmédia…
Bruttó 2,4 millióra emelték az MTVA hírhamisító vezérigazgatójának fizetését
Megéri a közpénztízmilliárdokkal kitömött, uradalmi propagandagépezetté züllesztett közmédiánál vezetőnek lenni: a hvg.hu által kikért adatok szerint már havi…
Az MTVA feljelenti a holland zöldpártot, mert „vagyoni hátrányt” okoztak az engedély nélkül használt felvételekkel
Feljelentést tesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Judith Sargentiniék kampányvideója miatt, melyben állítólag lopott felvételrészletek…
Jogi lépéseket tesz az MTVA a hétfői ellenzéki „blokád” miatt
Jogi lépéseket tesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap ismeretlen tettesek ellen – írja a Híradó.hu annak kapcsán, hogy tegnap néhány ellenzéki…
Megint megpróbált bemenni az ellenzék a közmédia székházába
Fábry Sándor majdnem be is engedte őket.
Újraindul a köztévén a Kádár-rendszer népnevelő műsora
A Duna Televízió március 31-től új műsorral, a Családi körrel várja a nézőket, akik műsorvezetőként Rókusfalvy Pállal és lányával, Rókusfalvy Lilivel…
A közmédia saját „választási irodát” indított, hogy megfigyelje saját magát, jól bánik-e a pártokkal
A közmédia hétfőn létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI), amely azt ellenőrzi, hogy a közmédia médiatartalom-szolgáltatásai az európai parlamenti…
Habzó szájjal cigányozik és zsidózik a fél ország Pápai Joci sikere miatt
Két év után ismét Pápai Joci képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, miután az énekes Az én apám című számmal megnyerte A Dal 2019 című…
Egy MTVA-s videó szerint nem Hadházy Ákos kezdte a birkózást az őrökkel a közmédiánál
Egy ránézésre biztonsági kamerás videót osztott meg Facebook-oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, mely a december 16-i MTVA-székházban…
MTVA-s jegyzőkönyv: egy MSZP-s a rendőrökkel egyeztetett arról, hogy kihozza az ellenzékieket a közmédiából
Egy jegyzőkönyv szerint másképp történtek a dolgok a közmédiás „székházfoglalásnál”, mint ahogy Molnár Zsolt emlékszik.
Kubatov Gábor leleplezte az ellenzéki tüntetések igazi mozgatórugóját
A Fidesz országos pártigazgatója egy siófoki lakossági fórumon fejtette meg a kormányellenes tüntetések okát, a Hír TV cikke szerint ő úgy látja, az ellenzék…
Ráccsal zárták el a közmédia bejáratát az ellenzéki politikusok elől
Mintha egy börtön lenne, úgy lezárták az MTVA épületét csütörtökön, miután meglátták Hadházy Ákost és Szél Bernadettet a recepción. Az ellenzéki politikusok…
Ügyészség: jogos volt az erőszak az MTVA-ban, közérdekű üzem megzavarása miatt indul nyomozás
Szerintük „nem hivatalos személyként jártak el” az ellenzéki képviselők, akik végig a képviselői igazolványukat lobogtatták.
Az MTVA-székházban éjszakázik Szél Bernadett és Hadházy Ákos
Alvás közben is folyamatosan kamerázzák őket a propagandisták.
„Ne fusson el, vezérigazgató úr!” – Szél Bernadették kicsalogatták az MTVA első emberét
Újra az MTVA székházában járt Szél Bernadett és Hadházy Ákos. A két volt LMP-s, ma már független képviselő Papp Dániellel, a közmédia igazgatójával szeretett…
Újra ostrom alá vette az MTVA-székházat Szél Bernadett és Hadházy Ákos
Papp Dániellel, az MTVA hivatalosan is hírhamisító vezetőjével akar találkozni, és egy közérdekű közleményt szeretne átadni Szél Bernadett és Hadházy Ákos a…
Újabb videó szivárgott ki a propagandaközpontból
Így készülnek a riportok a „BBC-mintára” működő magyar közmédiában.
Nyilvánosságra hozná az Átlátszó az MTVA-székházban dulakodó őrök neveit
A mentelmi jogot élvező országgyűlési képviselőkkel szemben jogellenesen léptek fel tavaly decemberben a közmédia biztonsági őrei – állítja az Átlátszó.…
Kiszivárgott belső videó: így birkóztak a fegyveres őrök Varju Lászlóval
Vágatlan, MTVA-sok által készített felvételt került napvilágra, mellyel eddig nem dicsekedett a közmédia.