Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Megszólalt Szujó Zoltán a köztévétől való kirúgásáról

Azonnali hatállyal felmondott az MTVA a Forma-1 világában 18 éve mozgó Szujó Zoltánnak, aki 2012 óta dolgozott a közmédiában – közölte délután a propagandaközpont. A tévés viszont úgy emlékszik, ő mondott fel.

Az Index utolérte telefonon a sportriportert, aki elmondta,

határozottan nem politikai, hanem emberi és szakmai okok vezettek az M4 Sporttól való távozásához.

Szujó Wéber Gáborral a helyszínről közvetítette volna a hétvégi Spanyol Nagydíjat, de egy hanghiba miatt hazarendelték őket. Szujó úgy érezte, nincs közvetítésre alkalmas idegállapotban, ezért helyettesítését kérte a vezérigazgatótól és a főszerkesztőtől – áll az Index cikkében. Válaszul állítólag azt kapta, hogy megoldják, és már vasárnap sem kell bemennie, illetve hozzátették, hogy ezt a viselkedést nem tűrik el. Szujó ekkor adta be felmondását, amit el is fogadott az MTVA.

A riporter a kirúgásáról az időmérő edzés előtti felvezetőműsorból értesült, amikor

Mérei Andrea „szolgálati közleményként” beolvasta, hogy az MTVA megköszönte Szujó munkáját.

Szujó szerint egyébként már három éve érlelődött benne a távozás gondolata, amiatt, hogy az elmúlt években leépítették az F1-közvetítés mögött dolgozó háttérstábot, remek szerkesztőket küldtek el, akiket fiatal, rutintalan kollégákkal próbáltak helyettesíteni.

Bár még mindig rengeteg tehetséges kolléga dolgozik az M4 Sportnál, a rendszer már alkalmatlan arra, hogy hatékonyan működjön, ezért sem tudta már folytatni, ráadásul a jelenlegi csatornaigazgató elképzeléseivel, vezetési stílusával sem tud azonosulni – idézte az Index a tévést.

„Kiemelkedő munkatársait” díjazta az MTVA: ezt a 8 nevet kell megjegyezni

Elhallgatta a közmédia, hogy miért akcióztak Hadházy Ákosék az MTVA székházánál

142 milliárd adóforintot verhet el jövőre az MTVA

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt