Egy 21 éves brit kocsmaturistát gyanúsít a rendőrség azzal, hogy péntek éjjel minden előjel nélkül ájultra vert egy járókelőt Budapesten.
Mégis, ami ennél is érdekesebb, hogy a támadót bár a helyszínen elfogták, nem vették őrizetbe: a bíróság döntése alapján szabadlábon védekezhet – ami egy „brit turista” esetében nagyjából annyit jelent, hogy felül a következő fapadosra, és hamarosan már otthonról röhög azon, hogy a magyar fővárosban ezt is meg lehet tenni.
Az RTL riportja szerint az angol véglény nem régóta tartózkodott Budapesten. Három embert is megkergetett a Szent István körúton, mielőtt agyba-főbe vert egy gyanútlan járókelőt, egy 43 éves férfit, akinek annyi volt a „bűne”, hogy éppen akkor kelt át a Vígszínház előtt a zebrán.
A 21 éves támadó az eset után azt mondta a rendőröknek, hogy annyira részeg volt, nem emlékszik semmire.