Gazdaság
1774 cikk
Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air szemétkedései miatt
A cég még a telefonos ügyfélszolgálatát is emeltdíjas számon működteti, hogy azzal is lehúzza az utasokat.
Megveszi az állam a Vodafone Magyarországot a 4iG-vel közösen
Végre lesz igazi nemzeti, fideszes mobilszolgáltatónk is.
A Fidesz bejelentette, hogy Gyurcsányék újra tönkre tennék az országot
Gyurcsányék újra tönkre tennék az országot – tájékoztatott a Fidesz a DK-s Barkóczi Balázs nyilatkozatára reagálva csütörtökön. A nagyobbik kormánypárt arról…
Kiderült: a magyar gáztározók töltöttsége az egyik legalacsonyabb az EU-ban
Nem sok haszna volt, hogy az utóbbi években az Orbán-kormány gyakorlatilag hazajárt Moszkvába: az orosz gáztól függő országok közül csak Magyarországon nem…
Telex: sokkot kaptak a kisebb vállalkozások, 37 forintról 237 forintra nő az áramár, tízszeresére drágul a gáz
„Eddig 37 forintot fizettem egy kWh áramért, hamarosan 238 forintot fogok, vagyis több mint hatszorosára nőtt számomra a villamosenergia ára” – erről…
Csökkentik a földgáz áfáját… Németországban
Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban – jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön…
Újabb brutális áramár-emelkedés jöhet, a DK szerint sok millió magyar kerülhet kilátástalan helyzetbe
A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese árampiaci szakértők véleménye nyomán arról beszélt szerdán, hogy az év végére újabb „brutális”…
Varga Mihály 12 év kormányzás után: teljes erővel tenni kell a magyarság felemelkedéséért
Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy „a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni” –…
A könnyűbeton falszerkezetek legfontosabb előnyei
A könnyűbeton falazat egy olyan speciális technológia, amely költség- és időhatékonyság szempontjából is jó választás lehet családi- és társasházak építése…
Oda az alma is, minden idők egyik leggyengébb termése várható idén
Minden idők egyik leggyengébb almatermése várható az idén a szárazság és a hőség miatt Magyarországon – olvasható a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi…
Követelik, hogy a kormány ne akadályozza a megújuló energiaforrások használatát
Külföldön támogatják pl. az erkélyre szerelhető napelemeket, nálunk ilyet kitenni „szabályellenes”.
Mészáros Lőrinc cége nyerészkedik a kályhás fűtésre kényszerülőkön
Hogy, hogy nem, Orbán strómanjának vállalkozása lehet a tűzifarendelet egyik nagy nyertese.
Negatívra rontotta Magyarország adósosztályzatának kilátását az S&P
A külső kockázatokkal indokolják, mivel ezek megterhelhetik a gazdaság növekedési kilátásait.
Mol: Magyarországra is megérkezett a kőolaj
Szlovákia után Magyarországra is megérkezett a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül: csütörtök reggelre helyreállt a szállítás. A Mol közlése szerint a…
Kijöttek a friss számok: történelmi bevételt és profitokat csinált az OTP a második negyedévben
Soha nem volt még olyan magas bevétele, működési eredménye és korrigált profitja az OTP-nek, mint az idei második negyedévben, derült ki a bank csütörtök…
Tízmilliárd eurós adócsökkentéssel(!) válaszol a német pénzügyminisztérium a magas inflációra
Bolondok ezek, nemhogy jól megsarcolnák a kisvállalkozóikat…
Fordulat: újraindulhat a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő…
Pénz érkezik: a Yettel közel 180 ezer ügyfele örülhet
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, több mint 1 milliárdot kell fizetnie a cégnek.
Drámai felhívást tett közzé a Mol: a jelenlegi helyzetben pánikvásárlás helyett szolidaritást kell vállalnunk egymással
A cég szerint tankoláskor gondoljunk a többi autósra is, akiknek reggelente útra kell kelniük.
Leállt a Barátság kőolajvezeték, megrogyott a forint
Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezetékrendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába –…
1,6 milliárdos nyereség került elő a honvédelmi ficsúr-miniszter cégéből
1 milliárd 625 millió forintot vett fel a London Capital Zrt. részvényeseként a cég 2021-es eredménye után Szalay-Bobrovniczky Kristóf – írja a 24.hu a…
Itt a bosszú, hatalmas bírságot kapott a magyar kormánnyal szájaló Ryanair
Hivatalosan az extraprofit-különadó áthárítása miatt sújtott le a kormányhivatal.
Hatalmasra hízott a külkereskedelmi hiány júniusban
Júniusban az export euróban számított értéke 13,0 az importé 24,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az áruforgalmi egyenleg összességében 1,036…
Már készülnek a propagandisztikus kiegészítő szövegek a gáz- és áramszámlákhoz
Mindegyiken feltüntetik a piaci árat is, hogy világos legyen: a megdráguló rezsi is még olcsó.
373 milliárdos rekordnyereséget ért el a Mol a második negyedévben
A Mol-csoport a második negyedévben 483,7 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti…
Simicska régi bizalmasa visszatér: a közútkezelőnél kapott felügyelőbizottsági elnöki pozíciót Németh Lászlóné
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél az újonnan létrehozott igazgatóság elnöke Bartal Tamás, a felügyelőbizottság elnöke Németh Lászlóné lett 2022. augusztus…
Berágtak a fuvarozók a taxismaffiával kivételező kormányra: levelet írtak Gulyás Gergelynek
Nem értik, ők miért nem részesülhetnek a taxisokéhoz hasonló üzemanyagár-kedvezményben.
Vészjósló: Szijjártó szerint „nem lesz probléma a tél folyamán a földgázellátással”
Vagyis bizonyára lesz, mivel az utóbbi időben tendenciózusan az ellenkezője történik mindannak, amit a kormány ígér.
Egy belső levél szerint akkora a baj, hogy már a vécépapír is fogytán az Államkincstárban
Rettenetesen sokat kakálhatnak az Államkincstár irodistái, és/vagy nem rendeltetésszerűen használják a vécépapírt, mert annyira fogy, hogy az „üzemeltetési…
Itt a bejelentés: már nem mindenki tankolhat 480 forintos hatósági áron
Már szombat délben életbe is lépett a hatósági üzemanyagár szigorítása.
Megszólalt a MOL-vezér; meg vannak számlálva az árcsökkentett üzemanyag napjai?
Hernádi Zsolt szerint ha marad a jelenlegi árszabályozás, akkor nem érkezik import üzemanyag.
Navracsics szerint a kormány már bármit megtenne, csak küldjön pénzt az Unió
A magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási és ellenállóképességi alapról (RRF) – közölte a területfejlesztési…