Kósa: az ellenzéknek nincsenek intellektuálisan jelentős vezetői
A sarokban felsírt egy csengeri asszony mintájú hutu-tuszi kupak.
Videón, ahogy a 23 éves Rogán Antal bizakodik a jövőben
Igazi mozgóképkülönlegesség került fel a napokban a YouTube-ra, mely egy 1995-ös Országos Tudományos Diákköri…
Orbán úgy tudja, Európában be vannak tiltva a keresztény országok
A Zöld-foki Köztársaságig kellett mennie, hogy nyíltan beszélhessen identitáskérdésekről.
Nem dolgozhat az államnak Dóra, mert félő, hogy elmegy szülni
A „családok éve” után a családvédelmi akcióterv is remek kilátásokat ígér.
Feljelentették a cigánytüzelő fideszest
Feljelentette Pócs János fideszes képviselőt közösség elleni erőszak és személyi szabadság megsértése miatt…
Polt Péter: az igazságügy szentség, az igazságügy épületei szentélyek
Az igazságügy szentség, az igazságügy épületei pedig szentélyei az igazságszolgáltatásnak – magyarázta a…
Keserves állapotokról beszélnek a rendőrök, már a rendőrség liftjében is felfestették, hogy O1G
Az országos rendőrfőkapitánynak kellett Miskolcra utaznia csillapítani a kedélyeket, miután valaki egy O1G…
Imádkozóhely újul meg 1,5 milliárd forintból Bodajkon
21. század követelményeihez igazodó zarándokhely lesz, bármit is jelentsen ez.
Megvan a 3-as metró átadásának időpontja
Március 30-án átadják a 3-as metró felújított szakaszát, melynek 2017 őszén fogtak neki, és eredetileg 2018…
Több pénzt költ a kormány sportra, mint a felsőoktatásra
Több pénzzel tömi a sportot a magyar kormány, mint amennyit felsőoktatásra vagy gyógyászati segédeszközökre…
Állami pénzből szerezhettek kishajóvezetői jogsit az agrártárcánál
Állami pénzből tehetett kishajóvezetői vizsgát az agrártárca több vezető tisztségviselője a Népszava…
Dobrev Klára: „megmagyarázhatatlan nagyságrendű pénzmozgások történnek Magyarországon”
Sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője ahhoz kapcsolódóan, hogy az Európai Parlament…
Veszprémben is összefogott az ellenzék a Fidesz ellen
Együttműködnek és közös jelölteket állítanak a parlament ellenzéki pártjai a veszprémi önkormányzati…
Orbán Viktor a Zöld-foki Köztársaságba utazott
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra Praiába, a Zöld-foki Köztársaság fővárosába utazott –…
Nem pisil több ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor
Nem pisil többé ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor: a város illetékesei ugyanis a közelmúltban…
Magyar feliratot kapott az Orbánt szétoltó német köztévés videó
Magyar felirattal is „élvezhető” már a ZDF politikai kabaréműsorának, a Heute Show-nak a múlt heti adása,…
Orbán Viktor is felszólal a Fidesz EP-választási programjának bemutatóján
Április 5-én bemutatja az európai parlamenti választási programját a Fidesz, a Magyar Nemzet szerint a Bálnába…
Szijjártó: új csata kezdődik!
A „titkos bevándorláspárti tervek alkotása” ellen, bármi is legyen az.
Megalázó pofont kapott a Fidesz Püspökladányban
Két választókerületben is verték a fideszes jelölteket vasárnap Püspökladányban, ahol időközi választást…
Az M1 szakértője bejelentette, kudarcot vallott az Európai Unió
Az Európai Bizottság és a brüsszeli testületek összessége a mostani formájában működésképtelen, tehát…
Állami földeket adna Harrach Péter annak az egyesületnek, melynek ő az alelnöke
Tizennégy állami tulajdonú ingatlan vagyonkezelési jogát adná át egy törvényjavaslat a Nemzetközi…
208 millió forint közpénz megy el a közszolgák taxizására
Nagyvonalúan támogatja a kormány az adófizetők pénzéből a minisztériumi alkalmazottak taxiztatását. Az…
Olimpiai bajnok vízilabdázó is kampányol az EU-támogatások megnyirbálása ellen
Úgy tudni, „Brüsszel” már a gazdák pénzét is a migránsokra költené.
Cigányok elégetésével viccelődött Pócs János fideszes képviselő
Előkerült egy videó 2008-ból, melyen az látható, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, volt…
Meghalt egy utas, Budapesten szakította meg útját a török légitársaság gépe
Egy idős török utas halála miatt megszakította útját egy Frankfurtból Isztambulba tartó török utasszállító…
Németh Szilárd felügyelete alatt emelték ki a Dunából a világháborús bombákat – fotók
3200 embert kellett evakuálni.
Eltűnt Felcsút polgármestere a Facebookról
Délelőtt írtuk meg, hogy kiakadt a felcsúti polgármester, amiért az „ellenzéki sajtó” lemesterségestavazta…
Facebookon duzzog Felcsút polgármestere, mert nem is „mesterséges tó” épül a faluban
És sziget sem, csak HULLÁMZÁST CSÖKKENTŐ OBJEKTUM!
Előre kiválogatták a diákokat, a konyhásnéniket új ruhába öltöztették Áder iskolalátogatása előtt
Ahogy ez Rákosi és Kádár alatt is szokás volt.































