Betiltaná a KDNP a tévés jósműsorokat
Brüsszel megállítása és a Stop Soros után itt a „jósdastop”.
Megállapodott az Audi és a szakszervezet
Rábólintott a szakszervezet a gyár ajánlatára, lényegében elérte a sztrájk a célját.
250 millió forint közpénzt nyelt el tavaly a kormányzati VIP-váró Ferihegyen
Negyedmilliárd forintjába került az adófizetőknek 2018-ban a ferihegyi repülőtér kormányvárója, ahol az…
Német, olasz és lengyel szervezetek is kiálltak a sztrájkoló magyar audisok mellett
Közel harminc szakszervezet biztosította támogatásáról az Audi győri üzemében sztrájkolókat, a szolidaritást…
Most kell komolynak maradni: megszólalt az ÁSZ a Fidesz és a KDNP gazdálkodásáról
Példát lehetne venni róluk, „kedves” „ellenzék”!
Monitorokon agitál a sztrájk ellen a győri Audi-vezetés
Pszichológiai hadviselésbe fogott a cég, passzív-agresszív feliratokkal dolgozzák meg a még nem sztrájkolókat.
Megszavazta egy ingatlan eladást a ceglédi Fidesz-elnök, majd a cége ajánlatot tett rá
Egy 3000 négyzetméteres laktanyaterület és az azon álló 500 négyzetméteres épület értékesítéséről…
Beszólt a sztrájkoló Audi-dolgozóknak Parragh László
Az iparkamara elnöke szerint elszaladt velük a ló, Magyarország megítélését rongálják.
Fideszes elemző: a főpolgármester-jelölti előválasztás egy roncsderbi
A Fidesz-közeli Századvég elemzője szerint „roncsderbi” folyik a baloldali előválasztáson, úgy tudja, két…
Eljárás indul a Wizz Air Dubajban hagyott csomagjai miatt
Eljárást indít Budapest Főváros Kormányhivatala a Wizz Air légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest járatánál…
Megkezdődött a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás
Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása. Molnár Zsolt, a kezdeményező…
Már 9 ezren sztrájkolnak a győri Audinál
Továbbra sem sikerül zöld ágra vergődnie az Audinak és a szakszervezetnek, ezért a dolgozók tovább folytatják…
6500 lakás maradt fűtés nélkül Szombathelyen
Nem üzemel a távfűtés 6500 szombathelyi lakásban és 170 közületi fogyasztónál műszaki hiba miatt. A…
Fillérekért bérel lakást a Várban Lázár János vadásztársa, a Habsburg főherceg
Havi 71 ezer forintért bérel egy 117 négyzetméteres önkormányzati lakást a Halászbástyától egy kőhajításra…
Dubajban hagyta több utasa csomagját a Wizz Air, elmagyarázták, miért
Egy pórul járt utas számolt be az Indexnek arról, hogy a WizzAir Budapest-Dubai járat több utasának poggyászát…
Megsértődött az ÁSZ, amiért a Kétfarkúak nyilvánosságra hozták, hogyan packáznak velük
A fideszes képviselőből lett ÁSZ-elnök hivatala szerint a jogállam működését veszélyezteti, ahogy a viccpárt reagált nekik.
Nagy a baj a tűzoltóknál, hónapokig esélytelen, hogy rendezik a bérüket
Éhbér jár a hősiességért, ezért hasonlóan a rendőrökhöz, a tűzoltók közül is sokan inkább lelépnek.
Migránsozással ünnepelte a Fidesz a holokauszt-emléknapot
Szélsőséges politikai erőktől félti Európát a magyar kormánypárt.
Lesöpörték az Audi komolytalan ajánlatát, tovább sztrájkolnak a dolgozók
Éjszakába nyúló tárgyalásokkal folytatódtak az egyeztetések a győri Audi és a dolgozók szakszervezete…
Megfenyegettek egy szolnoki panzióst, mert szobát adott ki momentumosoknak
Regionális találkozót szervez a Momentum szolnoki alapszervezete február 2-ára a megyeszékhelyre, amelyre más…
Karácsony Gergely bemutatta programját – szerinte ezek a legégetőbb problémák ma Budapesten
Tízpontos javaslatcsomagot dolgozott ki.
Már csak tömegkatasztrófák ellátását tudja garantálni a Honvédkórház sürgősségi centruma
A többit meg csak ha éppen úgy jön ki a lépés.
Sztrájkra készülnek a Tesconál, összeomolhat a bérek kifizetése
16 ezer munkavállaló bérezési rendszerét érintené a győriek munkabeszüntetése.
Szijjártó szerint Budapest a legbiztonságosabb és legsportosabb európai főváros
Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa – mesélte Szijjártó Péter külgazdasági és…
Pesti Srácok: Fejbe lőtte magát a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója
Életének 62. évében elhunyt Bezsenyi Mihály rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó…
BRFK: egy 47 éves férfi a budapesti kollégiumi tűz áldozata
A rendőrök közigazgatási eljárás keretében azonosították a Ráday utcai kollégiumban szerda este keletkezett…
Nem engedte felszállni a megsérült kisfiút a buszsofőr, mert sáros volt a ruhája
Újabb mélységek a magyar szolgáltatószektor bugyraiból.
Orbán Viktor megszakértette a kiégett kollégiumot
Új épületet ígért a mindenhez értő, mindenkiről gondoskodó miniszterelnök.
Ezerszám állnak üresen a budapesti önkormányzati lakások
Miközben tömegeket érint hazánkban a lakhatási válság, az albérletárak pedig csillagászatira nőttek, a…
Teljesen leállt a győri Audi, több tucat kamion rostokol a parkolókban
Ezernél többen tartottak közös munkásgyűlést, ma ismét tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezet és a vállalatvezetés.
Orbán: Soros-féle szeánsz lesz a Magyarországról szóló EP-vita
A miniszterelnök szerint Soros el akarja foglalni az európai intézményeket.
Gulyás Gergely szerint rendben volt Bayer Zsolt baromállatozása
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint arányos volt, ahogyan Bayer Zsolt a 18 éves Nagy Blanka beszédére reagált.






























