Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát

Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát
Fotó: Facebook/Budapest Airport

Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője pénteken a Facebook-oldalán.

FRISS INFORMÁCIÓ A KÍNÁBA TARTÓ UTASOKNAK A Shanghai Airlines közlése szerint a Csengtu-Budapest járatot február 4. és…

Posted by Budapest Airport on Friday, January 31, 2020

A Budapest Airport tájékoztatása szerint a Sanghajból Hszian, illetve Csengtu érintésével közlekedő két járat közlekedtetését függeszti fel a légitársaság, ami heti három járat kiesését jelenti. A Sanghaj-Hszian-Budapest járat február 6 és március 26, a Sanghaj-Csengtu-Budapest járat pedig február 4 és március 28 között nem közlekedik. A közvetlen, heti négyszer közlekedő Sanghaj-Budapest járatot a változás nem érinti.

Az Egyészségügyi Világszervezet csütörtök este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt, ugyanakkor kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését nem ajánlotta.

Földbe csapódott egy kisrepülőgép Ráckeresztúrnál, két halott

Nincs elég kerozin a budapesti reptéren, több induló gép sem tudott felszállni

264 millió forint közpénzbe került Szijjártó három repülőútja tavaly egy luxusgéppel

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik