Államtitkár: 87 százalékkal nőttek a nettó keresetek kilenc év alatt

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek – magyarázta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón hétfőn, nem különösebben kitérve arra, hogy közben volt „némi” drágulás, ami miatt ma már nem ugyanannyi kiflit adnak 100 forintért, mint kilenc éve, pláne nem ugyanannyi lakhatást.

Bodó Sándor hozzátette, a szociális partnerek között 2018 decemberében létrejött kétéves bérmegállapodásnak köszönhetően idén január elsejétől a bruttó minimálbér 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintra emelkedett.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kibővítik a munkásszállók építését támogató programot, így 2020. január 22. és május 15. között már azok a piaci vállalkozások is pályázhatnak, amelyek azt tervezik, hogy olyan munkásszállót építenek, amelyben saját dolgozóik mellett az adott térségben található más munkaadók alkalmazottait is elszállásolják.

Hogy a kormány családokat, családi otthonteremtést célzó intézkedései hogyan vannak összhangban a távoli munkásszállókra deportált dolgozók szorgalmazásával, azt egyelőre nem tudni, valószínűleg itt a külföldi, olcsó munkaerő elszállásolására kell gondolni.

Kiemelt kép: Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium újonnan kinevezett államtitkára a kinevezési okmány átadásán a Sándor-palotában 2020. január 13-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó hírek