Augusztusban majdnem 12 ezer forinttal kevesebbet kerestünk, mint júniusban, a munkavállalók felének bére továbbra sem éri el 400 ezer forintot – írja a 444.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai nyomán.
A pénteken kiadott jelentés szerint 2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 683 300, a nettó átlagkereset 472 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7 százalékkal, a nettó átlagkereset 9,2 haladta meg az egy évvel korábbit,
az előző hónapokkal összevetve viszont csökkentek a keresetek:
az augusztusi 472 600 forintos nettót júliusban 479 500 forintos, júniusban 484 200 forintos átlagos nettó előzte meg. Vagyis az augusztusi fizetések másfél százalékkal elmaradtak az előző havitól, csaknem két és fél százalékkal a júniusitól.
A KSH szerint a reálkereset 4,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,3 százalékos növekedése mellett.
A bruttó mediánkereset 563 400 forint volt, 8,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A nettó kereset mediánértéke 394 300 forintot ért el, 10,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Január-augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 700 forint, a nettó átlagkeresete 476 100 forint volt.
A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 9,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét.






