Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos roncsderbijén, hozzátéve: őszerinte jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés.

Az április 12-én történelmi többséggel elzavart gazember a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos rendezvény zárónapján tartott beszélgetésen arról magyarázott a Fidesz maradékának:

„ma a rombolás zajlik”, amit a korábbi kormány létrehozott az elmúlt 16 évben, „azt mind rombolják”, és „komoly ember” nem tudja megmondani ebben a pillanatban, hogy ebből lesz-e valaha is építkezés, csak azt tudja mondani, hogy ma ilyen nincs, és nem is lát erre vonatkozó terveket!

Orbán a Fideszt nagy történelmi kormányzó pártnak nevezte, szerinte ugyanakkor a Tisza Párt „egyelőre csak egy múló jelenség”.

Szerinte azonban a Tiszából is lehet nagy történelmi kormányzópárt, ha megcsinálja, amit Fidesz: új szellemi alapot teremt, és azon történelmi rekordot jelentő gazdasági teljesítményt mutat be. Bár még csak öt hónapja vannak kormányon, ő jelenleg nem ezt, hanem a rombolást látja – jegyezte meg a tökkelütött látnok, aki az orosz-ukrán háború kitörése előtt két nappal is még azt bizonygatta, hogy dehogy lesz itt orosz-ukrán háború, vagy aki repülőrajtot jósolt, aztán földbe állította a gazdaságot, hogy a legfélresikerültebb jóslatáról, a választás fölényes megnyeréséről ne is beszéljünk…

Megosztás