Tömeges dróntámadás érte Szentpéterváron az olajterminált és négy városrész polgári infrastruktúráját, több helyen tűz ütött ki – közölte Alekszandr Beglov, a város kormányzója vasárnap a Max-csatornáján.

Az orosz „északi fővárosban” egy civil életét vesztette, öt pedig megsérült, a leningrádi régió Vszevolzsszki járásában pedig négy embert – egy nőt és három gyermekét – szén-monoxid-mérgezéssel kórházba vittek.

Alekszandr Drozdenko, a régió kormányzójának közlése szerint a tartomány felett 135 drónt lőttek le az éjjel.

A támadás célpontjai között szerepelt a VK közösségi hálózat adatközpontja és az Ozon online piactér logisztikai bázisa.

A Szentpétervárt kiszolgálói pulkovói repülőtér forgalmát korlátozták. Janyinóban károk keletkeztek két transzformátorállomásban, ami miatt mintegy húszezren maradtak áramellátás nélkül, számos lakóház és gépjármű megsérült.

Terrortámadásról hablatyolnak az évek óta háborúzó oroszok

A leningrádi régió elleni éjszakai dróntámadás ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrortámadás címén büntetőeljárást indított.

Az orosz védelmi minisztérium által kiadott tájékoztatás szerint az elmúlt éjszaka folyamán, este nyolctól reggel nyolcig a légvédelem 1015 ukrán repülőgép típusú, pilóta nélküli repülőszerkezetet fogott el és semmisített meg 16 régió és a Fekete-tenger felett.

A TASZSZ hírügynökség szerint idén ez volt az egyik legerősebb dróntámadás Oroszország ellen. A legmasszívabb, 1951 pilóta nélküli repülőszerkezettel és kilenc rakétával végrehajtott támadást szeptember 20-án, az orosz parlamenti választások fő napján indította az ukrán hadsereg.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester vasárnap arról számolt be a Max üzenetküldő platformon, hogy szombat reggel fél kilenctől 24 óra alatt 512, a fővárosi régióra tartó ukrán drónt semmisítettek meg, közölük 127-et a Moszkva közelében.

Szobjanyin szerint múlt szombattól kezdődően egy hét alatt a légvédelem 2730, a moszkvai régióra irányított pilóta nélküli repülőszerkezetet semlegesített, közülük 534-et a főváros körzetében.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy az orosz hadsereg az éjszaka folyamán csoportos csapást mért ukrán katonai célpontokra, amelyek közül a Nova Posta szállítmányozási vállalat rivnei logisztikai központját nevezte meg, valamint egy katonai és kettős rendeltetésű rakományt szállító hajót, Odesszától harminc kilométerre keletre.

Megosztás