Index: a Fidesz már 2018-ban tudott Borkai botrányos videójáról

Aprólékos, részletekbe menő cikket közölt az Index a Borkai-ügy eddig nem ismert részleteiről, azt állítva, hogy a luxusjachtos szexbotrányba belebukott fideszes a rendőrségnek elárulta: a Fidesz vezetése már egy évvel az önkormányzati választások előtt tudott a videóról.

A lap rendőrségi tanúvallomások alapján rakta össze képet, az egykori győri polgármester bukásához vezető ügyben ugyanis zsarolás miatt eljárás indult.

A cikk szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója már 2018 őszén szólt Borkai Zsoltnak, hogy a kampányban valószínűleg előkerül majd az orgiáról készült felvétel, de Kubatov állítólag azzal nyugtatta párttársát, hogy ezt magánügynek tekintik, nem jelent veszélyt a politikai karrierjére, viszont neki kell rendeznie az ügyet.

Borkai Zsolt rendőrségen tett tanúvallomása az Index szerint arra utal, hogy Orbán Viktor is tudott a videóról: amikor a Fidesz budapesti székházában találkozott Kubatov Gáborral, a pártigazgató azt mondta neki,

a „főnök” szerint ami történt, magánügy,

és nyugodjon meg, ha majd elő is kerül a videó, a jobboldali médiában blokkolni fogják a témát.

Az Index azt is megtudta, a nagy nyugtatgatás dacára egy Kubatovhoz köthető társaság megpróbálta kinyomozni, kinél lehet az eredeti videó. A felvételt többször is eladhatták, egy diósdi férfi például biztosan kapott érte 10 milliót, amit a jachtozás résztvevői – köztük Borkai – dobtak össze.

Kapcsolódó hírek