Elmarad az idei Nobel-díjátadó ünnepség Stockholmban
Utoljára 1944-ben, a második világháború idején volt ilyen.
Az Egyesült Államokban elérte a 200 ezret a járvány halálos áldozatainak száma
Az ország első helyen áll mind a fertőzöttek, mind a járvány halálos áldozatainak számát illetően.
Van igazság: elmarad az EU-csúcs, mégis mehet Orbán a Szuperkupa-döntőre
Koronavírus-veszély miatt egy héttel elhalasztják a találkozót.
Bocsánatot kért Yoko Onótól John Lennon gyilkosa
Mark David Chapman azt mondta, csak hírnevet akart szerezni a 40 éves rocksztár megölésével.
Hivatalos: az NB II-es DVSC-ben folytatódik Dzsudzsák karrierje
Kár érte, ügyes teniszezőnek indult.
Intézetből szökött kiskorú lányokat futtatott egy pár Somogyban
A befolyt pénzt elvették tőlük, arany ékszerekre költötték.
Egy cseh milliárdos nagy összeggel támogatná a Telexet
Újabb rossz hír érkezett a független sajtó utálóinak.
Orbán tájékoztatott, hogy felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal
Eközben a fideszesek bemutatták a 2020-as őszi nemzeti takonyfogó divatot.
Újra Mondok József lett Izsák polgármestere
Egyszer már bizonyított, jelenleg is költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik ellene eljárás.
Újabb alagutat fedeztek fel vasárnap, és még nincs éjfél
Ezúttal Csongrád-Csanád megyében tátongott egy lyuk.
Dobrev elmondta, hogyan váltaná le „a mindenhol ellenséget kereső és gyűlöletet szító Orbán Viktort”
Közös ellenzéki jelölttel.
Hamarosan ősziesebbre fordul az időjárás, már látszik a menetrend
A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét…
Hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot a MÁV-Start és a Volánbusz
A várótermekben is kötelező lesz a maszk, és csak az: a sál vagy kendő már nem elegendő.
1070 fővel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a…
Ismét alagutat találtak a Bács-Kiskun megyei határszakaszon
Térségében húzódik, a történő közlekedés életveszélyes lehet.
Országos tisztifőorvos: most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
De ők tovább tudják adni a vírust azoknak, akik magas kockázati csoportba tartoznak.
Volner János bejelentette a saját magáról elnevezett Volner Párt megalakulását
A kormány és az ellenzék órái is egyaránt meg vannak számlálva.
Bulizó fiatalok zuhantak ki egy erkélyről Budapesten
Egyikük eszméletlen volt, amikor a mentők megérkeztek.
Akár több év börtönt is kaphat Gáspár Győző
Pedig a showman állítja, „még azt a pénzt is befizette, amit el sem csalt soha”.
Hatan meghaltak, 809-cel nőtt az elismert fertőzöttek száma
Elhunyt hat krónikus beteg, és újabb 809 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –…
Armando Mundaraín lett A Konyhafőnök 2020-as nyertese
Az övé a hetedik Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint.
Megölte és kútba dobta lakótársát egy férfi Miskolcon
Együtt italoztak, aztán nem tudni miért, az ismerősére támadt.
Visszatérnek az operatív törzs tájékoztatói
És velük együtt a 70-es, 80-as évek őszi kosztümdivatja.
Hatan meghaltak, 941-gyel nőtt az azonosított fertőzöttek száma
Az elhunytak száma 669-re emelkedett.
Orbán és videós stábja hajnalban már a Korányiban bóklászott
Ahol elmondták neki, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenének.
Orbán a komáromi Duna-hídról megállapította, hogy Európa Közép-Európában épül
Hidat építettünk egy folyón, ezt csinálja utánunk a hanyatló Nyugat!
9-en meghaltak, 710-zel nőtt az azonosított fertőzöttek száma csütörtök reggelre
Az aktív fertőzöttek száma 10 280.
Fegyveres rablás gyanúsítottjait fogta el a rendőrség és a TEK Győr-Moson-Sopronban
Fegyveres rablás gyanúja miatt több embert elfogott a rendőrség és a TEK szeptember 12-én és 15-én Sopronban…
Ismét leáll a Barátok közt forgatása, és a Keresztanyu gyártása is szünetel
Újabb megbetegedés történt.
Szlávik: súlyos szövődményeket hagyhat hátra a vírus
Sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő fáradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeség jelentkezik.
Bakondi: létrán akarnak bemászni Magyarországra a migránsok, folyamatos a nyomás
Létrán és alagúton keresztül.
Megkérdezték az MTVA-t, hogy tényleg koronásak-e a dolgozóik, eszeveszett óbégatás jött válaszul
Stílust nem kaptak a közpénzmilliárdok mellé.