Azonosították a fülöpi gyilkosság feltételezett elkövetőjét

Egy 38 éves helyi férfit gyanúsítanak a 70 éves nő megölésével.

Azonosította a rendőrség a hajdú-bihari Fülöpön megölt asszony feltételezett gyilkosát – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn.

Mint ismert, december 31-én délután értesítették a rendőrséget arról, hogy egy nő nem ad életjelet magáról. A mentők az Arany János utcai házba belépve észlelték, hogy jelez a szén-monoxid-mérő, ezért a tűzoltókat is odahívták. Ők pedig holtan találtak egy 70 éves nőt, és kiderült, hogy halálát idegenkezűség okozta.

A nyomozók a bejelentéstől számított 48 órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 38 éves fülöpi férfit. A nyomozás adatai szerint a férfi bántalmazta olyan súlyosan a sértettet, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

A rendőrök a férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását – áll a közleményben.

Megöltek egy idős nőt Fülöpön
Mi történik? Váratlanul lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Leszúrtak egy férfit Csongrádban
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán, ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
„Bűnös viszonnyal” vádolnak egy papot Miskolcon, falragaszok jelentek meg a városban
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt