Megfojtotta a feleségét egy férfi Ököritófülpösön

Megfojtotta a feleségét, majd öngyilkos akart lenni egy férfi Ököritófülpösön – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint január elsején reggel 7 óra után érkezett bejelentés, miszerint Ököritófülpösön, egy férfi megfojtotta a feleségét, majd megpróbált önkezével véget vetni az életének.

A mentők a helyszínen megállapították, hogy a fiatal nő életét vesztette, a férjét kórházba vitték.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást – olvasható a közleményben.

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Halálra marta egyéves gyereküket a család kutyája Csongrádban, vádat emeltek az anya ellen

Négy embert megkéseltek Szombathelyen

Sírva rohant el a nő, addig fogdosta egy autósiskolai oktatója