Több mint 180 részeg, köztük 27 kiskorú került kórházba szilveszter éjjel

Volt, aki intenzív ellátásra is szorult.

Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak

– közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton.

Győrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak – emelte ki.

A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét – írta Győrfi Pál.

Az M1 propagandatévé tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve azt mondta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be. Köztük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult.

Navracsicsné nyilvános Facebook-kommentben savazza a férjét

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Hadházy: 800 ezres papucsa van Matolcsy Ádám feleségének

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Mi történt Orbánnal? Kevesebbért is hívtak már mentőt