Három embert vettek őrizetbe a vasárnap történt szegedi haláleset miatt
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt – közölte a rendőrség…
Erdogan nyerte a török elnökválasztás második fordulóját
Orbán Viktor elvtársa, Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban az elnökválasztás…
Összevertek, megfojtottak egy terhes nőt Nyírkátán
Élettársát gyanúsítják, aki a rendőröknek elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Egy holttestet találtak Szegeden
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy holttestet találtak Szegeden – közölte a…
30 fokkal támad a jövő hét – mutatjuk a friss időjárás előrejelzést
Elszórtan lehet csak zápor, zivatar.
Tömegbaleset az M7-esen: már több mint 10 kilométeres a kocsisor
Martonvásárnál két balesetben megsérült négy autó, amelyek a belső forgalmi sávot elfoglalják.
Ezek most a legfrissebb hírek a Suhajda Szilárdért indított mentőakcióról
Folyamatban van hegymászó felkutatása, de nem várható gyors eredmény.
Itt a Fidesz bejelentése: figyelemfelhívó kampányt indítanak, akkora a baj
Hollik szerint „minden magyar embernek joga van tudni”, hogy a baloldal már megint veszélyes.
Hónapok óta nem jelentkezik a 100 millió forintos lottónyereményéért egy magyar játékos
Ha két héten belül nem kerül elő, elbukja a pénzt.
Megtért, megkeresztelkedett és a házasságát is megerősítette Armani strandpapucsában Kis Grófo
Bulibáró + ATV-fáraó = Isten (AMEN).
Szalagkorlátnak ütközött, meghalt egy autós az M3-ason Füzesabonynál
Meghalt annak az autónak a vezetője, amely szalagkorlátnak ütközött pénteken az M3-as autópályán Füzesabony…
Megkéselte élettársát egy nő Mosonmagyaróváron
Késsel többször megszúrta élettársát egy nő Mosonmagyaróváron, az asszonyt őrizetbe vették – közölte a…
A kormánypropaganda szerint ezúttal Karácsony Gergely akarja háborúba vinni az országot
Az pedig különben is csak a „nyugati véleményklíma” terméke, hogy Oroszországot meg kellene állítani.
Sokfelé leszakadhat az ég pénteken, erre adtak ki veszélyjelzést
Gomolyfelhős, napos időt hoz a péntek, mely során időnként erőteljesen megindulhat a gomolyfelhő-képződés,…
Teherautó gázolt halálra egy gyalogost Berettyóújfalunál
Teherautó gázolt halálra egy gyalogost csütörtök reggel a 42-es főúton Berettyóújfalunál. A Hajdú-Bihar…
Megcsöcsörészte a viasz-Beyoncét Zámbó Árpy, majd fotót posztolt minderről
A nyári forróságban, az olvadó aszfalton slattyogás közepette felpuhult fekete gumipapucsok…
Rétvári Bence: a baloldal továbbra is akadályozza a pedagógusok béremelését!
Állítja, ha a kormányon múlna, már holnap 561 ezer forintra emelkedhetne a pedagógusok bére.
Villamos ütközött szemétszállító járművel a XI. kerületben
A balesetben egy ember megsérült.
A Fidelitas leleplezte, hogy a fővárost valójában Gyurcsány Ferenc vezeti
Visszasírjuk még a Hollik-Kocsis duót.
Vasvillával rontottak neki a Google Street View autójának Balatonőszödön
Előállítottak a rendőrök egy 51 éves balatonőszödi férfit, aki a Sonline cikke szerint nehezen viselte, hogy…
Felhőszakadás, jégeső érkezik: figyelmezetést adott ki a meteorológiai szolgálat
Rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Alvó férjét próbálta megölni egy szegedi nő
A megalapozott gyanú szerint álmában próbálta megölni férjét egy szegedi nő, aki éjszaka felgyújtotta…
Sokkoló videót tett közzé a MÁV egy vasúti gázolásról
„Mindig nézz körül!” – kéri a vasúttársaság.
Lövöldözőt fogtak el Zalaegerszegen
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldöző férfit fogtak el a rendőrök Zalaegerszegen még pénteken. A Zala Vármegyei…
Autós üldözés után fogtak el egy 15 éves fiút és felnőtt társát Zalaegerszegen
Autós üldözés után sikerült elfognia a rendőröknek azt a gépkocsival menekülő 15 éves fiút, aki fának…
Kiadták a figyelmeztetést: nagyon erős UV-B sugárzás várható ezeken a területeken
Nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Nyugat- és a Közép-Dunántúlon – közölte az Országos…
Egy 18 éves fiatalt találtak a Dunában hétfő reggel
Egy 18 éves fiatalt mentettek kis a vízirendészek hétfőn reggel a Dunából – írta a police.hu. A police.hu…
Nagyot drágulnak az üzemanyagok szerdától
Jelentősebb üzemanyagár emelkedésre számíthatunk szerdától a benzinkutakon – írja a Holtankoljak.net. A…
Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén
17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy…
Orbán Viktor hivatalos látogatásra Katarba utazott
Orbán Viktor Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt,…




























