95 centis taglózókalapáccsal verte halálra testvérét egy férfi Zalában, tíz év börtönre ítélték

taglozo-kalapacs
A kalapács a rendőrség fotóján.

Helybenhagyta az első fokú ítéletet, és jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a zalai férfit, aki egy taglózókalapáccsal halálra verte a testvérét még tavaly ősszel – közölte a bíróság kedden.

Mint írták, a vádlott két testvérével élt együtt, velük rendszeresen közösen italozott, egyikükkel – a későbbi, ittasan agresszívvá váló sértettel – pedig rendszeresen veszekedett. Tavaly október 30-án a vádlott és testvére lerészegedtek, majd – miután a sértett többször is pénzt követelt testvérétől – a vádlott a szerszámoskamrából magához vett egy 95 cm hosszúságú taglózó kalapácsot. Miután visszament testvéréhez, őt előbb ököllel megütötte, majd a kalapáccsal két alkalommal nagy erővel lesújtott a földön fekvő sértett fejére.

„Az ütésektől a sértett koponyája betört, agya szétroncsolódott és pillanatokon belül életét vesztette”

– olvasható a közleményben.

A holttestet ezután a kert hátsó részébe húzta, ezt azonban észlelte egy, az utcában lakó és korábban a veszekedést halló férfi, aki értesítette a rendőrséget.

Az ítélet értelmében a tíz év börtönre ítélt vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Fejszével megölte bátyját egy férfi Újudvaron

Törvényszék: terrorcselekményt terveztek egy iskola ellen

Megvertek egy vendéget a Symbolban, mert nem akart kábítószerezni

Megöltek egy embert Szolnokon

Megszólalt a győri gázoló: vérlázító, hogy mivel mosdatják

Összevesztek a rossz bojleren, halálra szúrta szomszédját egy férfi Pápa mellett