Horror disznóvágás Csobajon: csontozókést dobott feleségébe egy férfi, az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett

rendőrautó, rendőrség

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki megkéselte a feleségét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a család csobaji otthonában még november 29-én.

A Miskolci Törvényszék hétfői közlése szerint a férfi múlt szerdán a házban, a disznóölés utáni vacsorán, ittasan, szóváltás után

egy 15 centiméter hosszúságú csontozókést dobott a feleségébe. A kés a nő bal oldalába fúródott, a bordáknál.

Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő maga hívott mentőt, ezután kórházba vitték, ahol meg kellett műteni.

Mivel a gyanúsított a bűncselekményt a hozzátartozója ellen követte el és az eljárás elején vonakodott terhelő vallomást tenni, szabadlábon hagyása esetén a bíróság szerint feltehetően megnehezítené a bizonyítást a sértett vagy más tanú befolyásolásával, megfélemlítésével. Kisebb fokban fennáll annak lehetősége is, hogy a felesége sérelmére újabb bűncselekményt követne el – írták.

Mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelték a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, a döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben
Megöltek egy nőt a III. kerületben