2009 maszkbűnözőt fogtak a rendőrök a hétvégén
A hétvégén 2009 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, ezzel 50…
291 elhunytról, 5077 új koronavírusosról közöltek adatot hétfőn
Továbbra is 10 ezer fölött koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Fekete-Győr András közös videózásra hívta Orbánt, megérkezett a kormány válasza
Orbán nem akar közösen kiállni az oltásért, neki az emberéletnél fontosabb, hogy megosztottság legyen.
Gyorsabb, hatékonyabb oltásra tett javaslatot az ellenzék, a kormány válaszolt: „Gyurcsány”
Ha „nem segít” az ellenzék, az a baj, ha konstruktív, az is baj.
206 újabb áldozata van a járványnak Magyarországon
Csökkent a lélegeztetőn lévők és a kórházban ápoltak száma is, de még mindig sok az új fertőzött.
Szlávik: ekkorra érhető el Magyarországon a nyájimmunitás
Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor…
Újabb DK-s képviselő halt meg koronavírusban
Elhunyt Kerezsán László, a DK pilisi önkormányzati képviselője – közölte honlapján a Demokratikus…
Hadházy leleplezte Orbán hazugságát a nemzeti konzultációról
Az „emberekre” kenné a kormányfő, hogy az elhibázott járványkezelés csúcsán újra kell nyitnia az iskolákat.
Megszólalt Gyurcsány Ferenc a kórházba kerülése után
„Meggyógyulok. Kinek jó hír, kinek másképp.”
Meghalt 245 beteg, 8053-mal nőtt a fertőzöttek száma szombatra
Nem javulnak az adatok, megint több a fertőzött.
Bakondi „folyamatosan nő” György: a migráció erősödése várható
A belbiztonsági látó már látja ennek jeleit, sőt, „a prognózisok szerint további erősödés várható”.
Karácsony Gergellyel is elbánt a Facebook új algoritmusa
Zuckerberg pöcegödre újabban kevesebb politikai tartalmat jelenít meg a felhasználóknak.
Kórházba került Gyurcsány Ferenc
Kórházba került tegnap este Gyurcsány Ferenc – tudta meg a Blikk. A lap azt írja, a volt miniszterelnököt…
Novák: a magyar termékenységi adatok jobbak az uniós átlagánál
A magyar termékenységi adatok „a kormány családbarát intézkedéseivel összhangban” 2011 óta javulnak, az…
Koronavírusban meghalt a Vas megyei Bozsok polgármestere
Időközi választás kiírásáról a veszélyhelyzet visszavonása után lehet majd csak dönteni.
285 elhunytról és 7325 új fertőzöttről közöltek adatot pénteken
1364-en vannak jelenleg lélegeztetőgépen.
Karácsony üzent Orbánnak: Budapest nem kér a kínai állam érdekeit szolgáló egyetemből
500 milliárdos kínai hitelből építene campust a magyar kormány a Kínai Kommunista Pártnak.
Németh Szilárd bejelentette, hogy a járvány után ismét zúdulni fognak a migránsok
Bár Európának nincs mitől tartania, mert Magyarország déli határszakasza betonbiztos.
272 elhunyt beteg, 4814 újabb fertőzött csütörtökre
Némileg csökkent viszont a kórházban ápoltak, és a lélegeztetőgépen lévők száma.
Hidvéghi 22 409 halottnál: Brüsszel nem tudott eredményeket felmutatni a védekezésben
Magyarországon viszont szerencsére bátor, építkező kormányzás zajlik.
A XVIII. kerület azt kéri, adják nekik a Csehországnak szánt 40 ezer vakcinát
Szijjártót kérleli a polgármester, hogy ne herdálja külföldre a vakcinát, hadd kaphassák meg magyar emberek.
„Az újranyitás mellett is fontos a fokozott óvatosság”
A vásárlást lehetőleg mindenki egyedül, és ne a legforgalmasabb időpontban intézze.
Gyurcsány keményen kiosztotta a kormánypártiakat a parlamentben
„Az apám pár tízezerért ült börtönben, magukat is el fogják vinni ezért a járványkezelésért.”
Szomorú rekord: 311-en meghaltak szerdára, 12 ezren vannak kórházban
Meghalt 311, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1933 magyar állampolgárnál mutatták ki a…
Itt van Orbán bejelentése: elérte a 2,5 milliót a beoltottak száma, ez jön most
Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások, jelentette a járványokos.
Orbán Viktor megint mondani akar valamit
„COVID 2/147. Hamarosan” – írta Orbán Viktor (közösségi oldalának kezelője) néhány perce a Facebookon.…
Feljelentették a mentősöket, mert megálltak ebédet venni
Még mindig túl sok büdös bunkót nem vitt el a COVID.
Meghalt egy beteg a Margit kórházban keletkezett tűzben
Úgy tudni, egy rendőr is megsérült, ő füstmérgezést kapott a mentés közben.
Falus: a nyarat még a maszkhordással kell végigcsinálni
A korábbi tiszti főorvos szerint idén nyáron még nem szabadna engedni a tömegrendezvényeket.
Ha így haladunk, napokon belül indul az újranyitás Magyarországon
2,5 milliós oltottságnál jön egy sor engedmény, főként az üzleteknek, de rövidül a kijárási tilalom is.
Reagált az „oltásellenes baloldal” a Fidesz kampányára: „a magyar ellenzék oltáspárti”
Visszaszóltak az oltásellenességgel vádolt ellenzéki vezetők a lejáratásra.
Kommentben védte meg Karácsony Gergelyt Osvárt Andrea
A világhírű magyar színésznő azt üzente a főpolgármesternek: ne hagyja magát felbosszantani.





























