Megáldották Novák Katalint; ökumenikus istentisztelettel kezdődött az államfői beiktatás

De lesz Rúzsa Magdi koncert és zongoráznak is az „ország első polgárának” tiszteletére.

novak-katalin-megaldottak
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldja Novák Katalin köztársasági elnököt ünnepélyes beiktatásán a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten 2022. május 14-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők „megáldották Magyarország új köztársasági elnökét”.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok „a zsidó felekezet szombati imájától kísérve”, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára!

Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök „bátorságára és alázatára”, és arra, hogy „újra és újra, tisztségtől, hivataltól függetlenül keresse Krisztus útját” – magyarázta a nemrég még szintén orbánista politikus, református püspök.

Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új „magától értetődőség” Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

Novák Katalin beiktatási ünnepi beszéde a Kossuth téri díszceremónián hangzik el. A katonai tiszteletadás után – mások mellett – fellép Rúzsa Magdolna énekes és Balázs János zongoraművész.

Szombaton is nagyot drágulnak az üzemanyagok

Kocsis Máté: Egyesével utána fogunk menni minden kommentelőnek

Magyar Péter a Házibuli zenéjével osztotta meg a Hír TV propagandistájának erőlködését

Magyar Péter újabb országjárásra indul nyáron

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája

Döntött a Kúria: hülyeségeket beszélt a rendőrség, de akkor sem tartható szivárványos menet a Pride napján