Az LMP és a Mi Hazánk üdvözölte Orbán padlássöprését, még ki is terjesztenék a sarcot

Az LMP és a Mi Hazánk üdvözölte Orbán padlássöprését, még ki is terjesztenék a sarcot
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Demokratikus Koalíció bírálja, az LMP és a Mi Hazánk kiterjesztené a kormánynak azt a szerdai döntését, mely a háború és az elszálló árak miatt különadót vet ki a bankokra és a multikra (prolinyelven: „elvonja az extraprofitjukat”).

A DK rámutatott: a kormány a magyar emberekkel fizetteti meg „elhibázott politikájának és féktelen korrupciójának árát”. A párt közleményében felidézte, Orbán Viktor szerda délután jelentette be, hogy minden, Magyarországon lévő energetikai, telekommunikációs cég, bank, légitársaság köteles lesz befizetni a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba.

A Demokratikus Koalíció azt írta, ez nem jelent mást, „minthogy végső soron a törvénytelen kormány a magyar emberekkel fizetteti meg az elhibázott politikája, a mértéktelen lopás és az esztelen költekezések árát”.

Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy ezek a cégek a rendkívüli adójukat a szolgáltatásaik árának emelésével fogják előteremteni. Orbán új adóit a tisztességes magyar emberek fogják kifizetni

– tartalmazza a Kálmán Olga frakciószóvivő által jegyzett közlemény.

Egy harmadik alap is kellene

Az LMP nevű ellenzéki aknapárt ugyanakkor támogatja, hogy az extraprofitot realizáló nagy multicégek nagyobb terhet vállaljanak a válság költségeiből.

Sőt, álláspontjuk szerint a két bejelentett alap mellett mindenképpen létre kellett volna hozni egy fenntarthatósági alapot is, amelybe a „szennyező és a fosszilis energiák értékesítésén nyerészkedő vállalatok” fizetnének be, és amelyből épületszigetelési és megújulóenergia-fejlesztéseket lehetne finanszírozni! Az energiaválságra az energiafüggetlenség a megoldás, arra pedig csak a zöldenergián és az energiahatékonyságon keresztül vezet az út – közölte Schmidt Mária orbánista történész fia, Ungár Péter frakcióvezető.

Még a gyógyszercégeket is!

A Mi Hazánk Mozgalom üdvözölte, hogy Orbán bevezette pártjuk korábbi javaslatát, ugyanakkor előadták ál-meglepettségüket is, hogy a kormány a „saját oligarcháit továbbra sem adóztatja meg”.

„Orbán Viktor bejelentésével, hogy két éven keresztül megadóztatják az extraprofitot termelő nagy cégeket; a bankokat, a biztosítókat, a nagykereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, a kormány tulajdonképpen végrehajtja a Mi Hazánk járványszolidaritási adóról szóló korábbi javaslatát” – lelkesedett a szélsőjobboldali kamuellenzék.

Azt is írták, „a kormány mostani döntéséből is kihagyta a gyógyszeripari cégeket és a Fidesz oligarcháinak érdekeltségeibe tartozó kaszinókat, amelyek pedig sokmilliárdos extraprofitra tettek szert az elmúlt években is. Követeljük, hogy ezekre is vonatkozzon a különadó és az oligarchák hatalmának megtörése érdekében javasoljuk a gazdasági közszereplő fogalmának bevezetését, hogy a milliárdos közbeszerzések nyerteseire is vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vonatkozzon” – olvasható a Toroczkai László pártelnök által jegyzett közleményben.

Tudsz te ennél jobbat is? Szerkesztő-újságírót keresünk!

Kapcsolódó hírek