Részletes, már-már érdemtelenül hosszú elbeszélést szentelt a Direkt36 az ellenzék választási kampányának feldolgozására: az oknyomozók több mint harminc olyan forrással beszéltek, akik „aktív résztvevői vagy közeli megfigyelői” voltak a végül újabb fideszes kétharmadot eredményező kudarcnak.

A cikkből kiderül, hogy már az előválasztás óta gyakorlatilag mindvégig legalább négy erőközpont feszült egymásnak a felszín alatt (s a külvilág felé ez volt „összefogásnak” titulálva):

  • a mindenkinél mindent jobban tudó, patológiás Messiás-tudatos Márki-Zay Péter;
  • az őt féken tartani próbáló szűk környezete;
  • az egymást is mindenféle kombinációkban nyíró ellenzéki pártok, azok „erős emberei”, járulékos trógerei;
  • illetve később az ellenzék központi kampánystábja.

Ezek a szereplők próbálták meg tehát leginkább egymást leküzdve előadni, hogy ők most éppen együtt küzdik le Orbán Viktort, aminek a vége az lett, hogy tulajdonképpen csoda, hogy „csak ekkorát” bukott az ellenzék.

Akinek van felesleges ~1 órája, a Telexen olvashatja a teljes történetet a Karácsony Gergelynek bazdmegoló Gyurcsánnyal, a titkosított applikációban chatelő „Elnökökkel”, és a legszomorúbb, ki nem mondott konklúzióval, hogy ismét a jószándékú, végig bizakodó aktivisták, ellenzéki szavazók maradtak hoppon.

Megosztás