Gazdaság
1774 cikk
Futurisztikus újítást tesztel a Rossmann Budapesten: ez sok mindent megváltoztathat
Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a DODO – közölte a Rossmann kedden. A tesztelés kezdeti…
Vasárnaptól már csak euróban lehet fizetni Horvátországban
Ismert, 2023. január 1-jével Horvátország az eurót vezette be, Magyarország meg a középkori vármegyerendszert – ebből is látszik, hogy a Fidesz-kormányzat még…
Zavartalanul építkezik Debrecenben a cég, amelynek vezetőit Kínában őrizetbe vették
„Alig várjuk, hogy még idén megkezdhessük a próbatermelést”, hergelték a debrecenieket.
Nagy bejelentést tett Varga Mihály, ezzel az állampapírral lehet most jól keresni
A botrányosan rossz – 26 éve nem látott mértékű – inflációs adat csúcsra lökte az inflációkövető állampapírok kamatát is: a Prémium magyar állampapír kamatát…
A 13. éve uralkodó Fidesz szerint a „dollárbaloldal” miatt magas az infláció
A magas inflációt és az áremelkedéseket azok a káros szankciók okozzák, amelyeket Brüsszel erőltet és a „dollárbaloldal” is vakon támogat az amerikai…
24,5 százalék volt az infláció decemberben – 26 éves rekord dőlt meg
Ezen belül is az élelmiszerek ára 44,8 százalékkal emelkedett egy év alatt.
Céges ünnepségek cateringgel
A céges rendezvények alapvetően nagyon széles skálán tudnak mozogni. A munkatársak alapképzésétől kezdve a távozó alkalmazottak búcsúztató ünnepségéig…
Ez a legkeresettebb szakma a munkaerőpiacon, amivel 1,3-2 millió forintot is kereshetsz
A jó szakemberek 64 százaléka 3 héten belül el tud helyezkedni.
Novák Katalin: a magyarok jó válságállók
Mondhatni szeretjük, megszoktuk a nyomort.
Dobd el az agyad: megtartotta idei első ülését a Korrupcióellenes Munkacsoport
Március közepéig jelentést kell adniuk a tavalyi korrupciós helyzetről.
Önkényesen 5%-os áfát vezetett be egy vállalkozás, a NAV-nak nem annyira tetszett
Csaknem 10 millió forintos adófizetési kötelezettséget állapított meg az adóhatóság egy vállalkozásnál, amely szinte kizárólag 5 százalékos áfatartalmú nyugtát…
A fideszista elemző szerint minden magyar tudja, hogy gazdagabbak lettünk a Vodafone megvásárlásával
Valósággal követelte a nép, hogy ne oktatásra, egészségügyre menjen a pénz, hanem mobilcégre.
Itt a bejelentés: tényleg megvette az állam és a NER a Vodafone-t
Az adófizetők természetesen csak kisebbségi tulajdonosok lettek, a 4iG Nyrt.-é az 51 százalék.
Durva spórolásba kezdtek a magyarok, már élelmiszerből is sokkal kevesebb fogy
Csak a 480 forintos benzin miatt tudta megállapítani a KSH, hogy bővült a kiskereskedelem.
Tovább drágul a benzin péntektől
A mai után január 6-ától, péntektől ismét drágul a benzin nagykereskedelmi ára – literenként bruttó 6 forinttal –, a gázolaj ára viszont nem változik. Az újabb…
Bemondta a Hivatal: félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset Magyarországon
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt…
Hol a pénz? 1825 milliárd forintos hiánnyal zárt a kormányzati szektor a tavalyi első három negyedévben
A harmadik negyedévben nagyot nőtt a kormányzati szektor hiánya a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A kedden közölt előzetes adatok szerint immár…
Nagyot drágul a benzin, szerdáig tankoljon, aki nem lopja a pénzt!
Tovább drágul a tankolás, pedig már most is nálunk, a híresen stabil Magyarországon a legdrágább az üzemanyag a régióban. A Holtankoljak.hu előrejelzése…
Újabb különadót vezetett be a kormány az éj leple alatt
Úgynevezett kiszámítható, tervezhető, a vállalkozások tulajdonát tiszteletben tartó kormányzás.
Tállai: 4500 családnál nem született meg a CSOK-hoz vállalt gyermek
De az államtitkár szerint így is több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet a támogatás.
Lesz mit szétlopni: megállapodott az EU Orbánékkal, 9000 milliárd forint érkezik
Az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött – a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021-2027 között érvényes…
Itt a bejelentés: kiderült, mennyiért kapjuk a gázt és az áramot januártól
Az uniós gázársapka hatására zuhan a földgáz ára; a magyar kormány ezt úgy mondja, „megvéd a szankciós felártól”.
Asztalra helyezhető marketingeszközök? Kihagyhatatlan ziccerhelyzet!
Egy rendezvényen a látogatók figyelmének felkeltése kiemelten fontos egy cég számára. Erre természetesen sok eszköz létezik, és nyilvánvalóan nagyon fontos,…
Nagy István a 4800 forintos pontyfilé mellől üzeni: lesz elég hal az ünnepekre
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és mindenki megtalálja a karácsonyi asztalra valót az…
Orbán Viktor: A világ leghosszabb tenger alatti villamosenergia-vezetékének megépítésére készülünk
A szélerőművek engedélyezése, a napenergia támogatása túl egyszerű lenne.
Érdemes sietni, mert sokan pórul járhatnak: egyes bankok már fel is függesztették a Babaváró hitel forgalmazását
A hatályos szabályok alapján csak év végéig lehet szerződést kötni a Babaváró hitelre, ezért egyes bankok már fel is függesztették a termék forgalmazását –…
Nagy Márton: „Ez egy tragédia”; 25-27 százalékos év eleji inflációt emlegetett a miniszter
A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék…
Orbán aláírta: ennyit emelkedik a nyugdíj januártól
Érkezik egy kis alamizsna a legfőbb szavazóbázisnak, a 43,8%-os élelmiszerár-infláció mellé.
Kocsis Máté szerint a baloldal „álhíreket terjeszt”, pedig ő írta le, ami addig még el sem hangzott
A Fidesz frakcióvezetője szerint a „dollárbaloldal” veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban, ezzel segédkezve a forint elleni támadáshoz.…
Valakik azt terjesztik SMS-ben, hogy ki kell venni a bankból a pénzt, mert Orbánék ellopják
A dologról a tavaly rekord sokszor helyreigazításra kötelezett Magyar Nemzet „számolt be”.
A kormány 95 százalékos „extraprofitadót” vetett ki a Molra
A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra, az erről szóló rendeletmódosítás szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Az újabb padlássöprést…
Brutális: 22,5 százalék volt a drágulás novemberben, elszállt az élelmiszerek ára
43,8 százalékkal drágultak éves összehasonlításban az élelmiszerek.